Keresztes Csaba
Magyarország két világháború közötti korszakának legfontosabb célkitűzése, a Trianonban elszakított területek minél teljesebb visszaszerzése, a harmincas évek végén részleges eredménnyel járt: két kedvező alkalmat sikerült kihasználni a területi revízióra. 1938. novemberében Németország és Olaszország segítségével az első bécsi döntés révén visszakerült az országhoz a régi Felső-Magyarország déli, többségében magyarok lakta része. E Felvidéknek nevezett, 12 000 km2-nyi területtel egy millió lakos csatlakozott ismét a magyar államhoz. Pár hónappal később, Csehszlovákia 1939. márciusi megszűnésekor a magyar kormány egy katonai akcióval visszaszerezte az ún. kárpátaljai országrészt. A lépést igyekeztek önállóan kezdeményezni és végrehajtani, azonban az igazsághoz tartozik, hogy ebben az ekkor a csehszlovák államról levált Szlovákia fellett bábáskodó német kormány is beleegyezett. Közben azonban Európa is nagyot változott, és még döntőbb átalakulás előtt állt. Magyarország további mozgásterét ekkor már az ugyanezen év szeptemberében kitört újabb világháború eseményei határozták meg. Magyarország – gróf Teleki Pál miniszterelnökkel a kormány élén – minden erejét latba vetette, hogy kimaradjon a háborús eseményekből. A „fegyveres semlegesség" politikája révén az ország teljes erejének megóvását igyekeztek elérni, mely hosszú ideig sikerrel is járt. Mindeközben a korszak revíziós, vagyis terület-visszaszerzési elgondolásai és igényei is folyamatosan napirenden maradtak. |
Bevonulás Nagyváradra |
Magyarország területi gyarapodása
Külügyminisztérium – Békeelőkészítő osztály – XIX - J - 1 - a - II -12 - 1945
E területi követelések érvényesítésére, vagyis valamely korábbi országrész visszacsatolására 1940-ben adódott a következő alkalom. Júniusban a kommunista államberendezkedésű, és területét folyamatosan növelő Szovjetunió ultimátumban követelte az akkor Romániához tartozó Besszarábia és Észak-Bukovina átadását. A román kormány kénytelen volt engedni a követelésnek.
A korábban Magyarországhoz tartozó keleti, vagyis partiumi és erdélyi részek visszaszerzése érdekében ekkor a magyar kormány is erőfeszítésekbe kezdett. Erdély fontosságát csak fokozta a magyar történelemben játszott kiemelkedő szerepe, nyersanyagkincsei és nem utolsó sorban az ott élő magyarok nagy száma. Románia és Magyarország között ezért ebből komoly feszültség keletkezett, amely már a katonai konfliktust is előrevetítette. A kérdés hadi síkra terelését a Szovjetunióval barátsági szerződésben lévő, Franciaországot éppen legyőző, az ellenálló Nagy-Britanniával pedig hadban álló Németország azonban nem engedte meg. A Német Birodalom fegyveres konfliktus esetén a román kőolajszállítások leállításától tartott, és egyáltalán nem állott érdekében egy újabb európai háborús tűzfészek kialakulása. Ezért a konfliktus elkerülése céljából a román-magyar határ módosítását elvető korábbi álláspontját megváltoztatva, a nemzetiszocialista német állam már hajlandóságot mutatott a magyar fél igényeinek kielégítésére. Ennek első lépéseként először tárgyalásokat javasolt a két érdekelt kormánynak.
A magyar-román megbeszélések augusztus 16-án kezdődtek meg Turnu-Severinben, ahol a magyar delegáció hosszas és feszült tárgyalások során, rendezési tervek ismertetésével végeredményben 70 000 négyzetkilométernyi területet követelt vissza a Trianon után Romániához csatolt 103 000-ből. A román fél álláspontja teljesen eltérő volt: egyrészt területi autonómiát ajánlott, másrészt lakosságcserét javasolt. Ezt a magyar küldöttek nem fogadták el, a tárgyalások 24-én megszakadtak és mindkét ország mozgósítani kezdte hadseregét.
A második bécsi döntés határozata
Polgári kori kormányhatósági levéltárak – Igazságügyminisztériumi Levéltár – Igazságügyminisztérium – Általános iratok (K 579) – Dd 1940 66761.
Németország a háború elkerülésére közbelépett, és – az 1938-as helyzethez hasonló megoldásban bízva – ebben az ügyben is német-olasz döntőbíráskodást javasolt. A két érintett kormány ezt elfogadta, és a tengelyhatalmak, vagyis a német és az olasz állam augusztus végén ismét kéthatalmi határozatba foglalták be a Magyarország és Románia közötti új határvonalat.
A második bécsi döntésnek nevezett határozatot 1940. augusztus 30-án hirdette ki Joachim Ribbentropp német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a bécsi Belvedere-palotában a két érdekelt ország képviselőinek. Eszerint 43 104 négyzetkilométert kitevő Észak-Erdélynek nevezett terület került vissza Magyarországhoz, melynek 2 millió 577 ezer főnyi lakosa közül az 1941-es magyar népszámlálás szerint 52,1%-a volt magyar anyanyelvű, 41,5%-a román és kb. 6%-a egyéb, főleg német (szász). A továbbra is Romániához tartozó Dél-Erdélyben kb. 400 000 főnyi magyar maradt. Az új határvonal, Erdély etnikailag heterogén volta miatt, nem alkotott nemzeti választóvonalat, és ezért közel egymillió román nemzetiségű személy lett magyar állampolgár.
A terület katonai birtokba vételét a Honvédség szeptember elején hajtotta végre. Visszatértek az anyaországhoz Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely és a székely városok. Az új visszacsatolás Magyarországon, illetve Észak-Erdély magyarjai között az előzőekhez hasonlóan kirobbanó örömöt és hatalmas eufóriát okozott. Romániát viszont sokként érte a döntés, nemzeti katasztrófának és egyben elfogadhatatlan igazságtalanságnak tartották, és ezek után minden igyekezetük annak érvénytelenítésére irányult.
A második bécsi döntés határozata
Polgári kori kormányhatósági levéltárak – Igazságügyminisztériumi Levéltár – Igazságügyminisztérium – Általános iratok (K 579) – Dd 1940 66761.
Nehezítette az így megnagyobbodott Magyarország helyzetét, hogy a zajló világháború miatt a tengelyhatalmakkal ellenséges nyugati államok nem fogadták el a döntést, így például Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok diktátumnak tekintette és jogos voltát sem ismerte el. A Német Birodalommal akkor még jó viszonyban álló Szovjetunió viszont hasznos döntésnek nevezte, bár nehezményezte, hogy a rendezés folyamatából kihagyták.
A második bécsi döntést követően 1941 áprilisában gyarapodott tovább az ország területe, amikor Németország hadiállapotba került Jugoszláviával. Ekkor a magyar kormány szintén katonai támadást indított a délszláv állam ellen, és visszaszerezte korábbi déli országrészeinek 11 475 négyzetkilométernyi részét (Bácskát, Muraközt és a baranyai háromszöget).
Az 1938–1941 között visszaszerzett területek 1944/45-ig alkották Magyarország integráns részét. A világháború végén a szovjet katonai előrenyomulás során fokozatosan kikerültek a magyar közigazgatás fennhatósága alól és a gyakorlatban újból a korábbi államok részei lettek, majd az 1947-es párizsi békeszerződés jogilag is eltörölte a bécsi döntések, illetve az egyéb visszacsatolások érvényét.
