Korabeli nyomtatványokkal idézzük fel az 1849. február 9-én lezajlott piski ütközetet, ahol Józef Bem tábornok fontos győzelmet aratott Anton Puchner cs. kir. altábornaggyal szemben.
A magyar csapatok 1848 novemberében szinte teljesen kiszorultak Észak-Erdélyből, Kolozsvár feladása után a Csucsai-szoros térségébe húzódtak vissza. Az irányításukat december elején vette át Józef Bem tábornok, ami gyökeres fordulatot hozott a hadműveletek menetében. Az addig szinte csak hátráló honvédek karácsonyra visszafoglalták Kolozsvárt, január közepén Marosvásárhelyet és már az erdélyi cs. kir. főhadparancsnokság székhelyét, Nagyszebent fenyegették. Bem 1849. január 21-én az ellenségnél számbelileg kisebb erőkkel is megpróbálkozott a város elfoglalásával, de a kísérlet nem vezetett eredményre, így előbb a közeli Szelindekre, majd a jobban védhető Vízaknára volt kénytelen visszavonulni. Közben seregének létszáma tovább csökkent, mivel az anyaország felől várt erősítéssel, illetve a Székelyfölddel való kapcsolatfelvétel miatt egy-egy dandárt nyugatra, illetve keletre küldött. Mivel Nagyszeben, illetve Brassó megsegítésének ürügyén február elején Havasalföld felől orosz csapatok vonultak be az említett városokba, Anton Puchner cs. kir. altábornagy elég erősnek érezte magát, hogy a kezébe vegye a kezdeményezést. A február 4-i vízaknai ütközet magyar szempontból jól indult, Bem sorra visszaverte a császári támadásokat, majd maga ment át támadásba. A védett állásokból túlzott vakmerőségből vállalt kimozdulás azonban azt eredményezte, hogy ellenség előtt is világossá vált, milyen csekély erőkkel állnak szemben. Az eredmény katasztrofális volt, a magyar ágyúk háromnegyede, a poggyász nagyrésze a teljes hadipénztárral és az irattárral együtt a császáriak kezére került. |
Bem szörnyű körülmények között, a nagy hidegben napokon át folyamatosan harcolva vonult vissza Déva irányába, ahol végül egyesült a Maros völgyébe érkező magyar csapatokkal. Ezzel az erőviszonyok ismét kiegyenlítődtek, a két oldalon nagyjából 7-8000 katona állhatott szemben egymással. Puchner február 9-én reggel indított támadást a Piskinél álló magyar utóvéd ellen. Az egész nap tartó ütközet a jeges Sztrigy folyón átívelő fahíd környékén zajlott, melynek csonkjai még mai is láthatóak a modern közúti híd mellett. Maga a falu ettől keletre, a folyó jobb partján terült el.
R 32 – 1526 utáni gyűjtemény – Az 1848/49-i forradalomra, szabadságharcra és emigrációra vonatkozó nyomtatványok
| Bem, aki nagyjából ekkor érkezett a csatatérre, a tüzérséget áthozta a jobb partra és a lovasságot is rohamra indította. Ez utóbbi azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a roham lendületét egy rejtve elhelyezkedő császári zászlóalj tüze megtörte, az addig puskaport nem szagolt bihari lovas nemzetőrök meghátráltak. Magyar oldalon általános pánik tört ki, és mindenki igyekezett a hídon keresztül a folyó bal partjára visszajutni. Ekkor hangzottak el Bem legendás szavai: „Ne fuss magyar, ne fuss magyar! Nincs híd, nincs haza!” Az újabb támadás megindításához azonban Puchnernek is időre volt szüksége, és ezalatt a túlparton a menekülő magyar csapatokat is sikerült ráncba szedni. A császáriak is megkezdték az átkelést a hídon, miközben tüzérségük intenzíven lőtte a magyar állásokat. Azonban később a tűz lankadni kezdett, mivel a muníciójuk kifogyóban volt, így nem tudták megakadályozni Bem újabb támadását, aki a falut végleg elfoglalva megnyerte az ütközetet. |