A magyar történelem egyik legtragikusabb eseménye az első világháborút lezáró békediktátumnak a Párizs melletti Nagy Trianon palotában való 1920. június 4-ei aláírása, amelynek értelmében Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről kevesebb, mint harmadára, 93 ezer négyzetkilométerre csökkent, emellett a legfontosabb gazdasági erőforrások is az új határokon kívülre kerültek.
Keresztes Csaba
Az Ausztriával közös államot alkotó Magyarország többnemzetiségű volt. A lakosság 54,5%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, míg a többi lakos közül román anyanyelvűnek 16%, szlováknak 10,7%, németnek 10,4%, ruténnek 2,5%, és szerbnek szintén 2,5% vallotta magát. E nemzetiségek értelmisége az általa képviseltnek tekintett nemzetiségnek egyre több jogot kért, illetve követelt, valamint önmaga számára irányítási pozíciót.
Az 1914-ben kitört I. világháború végére kiderült, hogy Magyarország és szövetségesei vereséget szenvednek. 1918 őszére a Monarchia olyan mértékben gyengült meg, hogy már nem tudta tovább visszatartani az elszakadást kívánó nemzetiségi vezetőket tervük végrehajtásától. Területén új államok nyilvánították ki egymás után függetlenségüket, és jelentették be egyben igényüket azokra a területekre is, amelyeken saját vagy rokon népeik éltek. A deklarációkat népszavazás nem követte.
Mindezekkel párhuzamosan a román hadsereg az év végén fokozatosan megszállta Erdélyt, és az antant támogatását élvező cseh légiók felső-magyarországi behatolásának elhárítására sem maradt erő. Az észak felé előnyomuló szerb egységek a déli területeket vették birtokukba. Eközben Budapesten a Károlyi Mihály vezette kormány eleinte nem akart, a későbbiekben pedig nem tudott fegyveresen szembeszegülni a behatolókkal, hadseregét leszerelte, bizalmát a nyugattal való méltányos megegyezés hitébe vetette. Sem ez, sem pedig a Károlyi-kormányt követő kommunista Tanácsköztársaság fegyveres ellenállása nem járt sikerrel. 1919 folyamán a román és a csehszlovák hadsereg szinte a teljes országot megszállta. Budapestet a román csapatok foglalták el.
A győztes nyugati államok teljes mértékben támogatták keleti szövetségeseik igényeit és terveit. A győztes antant ekkorra végleg eldöntötte, hogy Ausztria-Magyarországot a továbbiakban nem kívánja fenntartani, helyén új államokat hoz létre. A fő cél Németország gyűrűbe szorítása volt, és a magyar állam feldarabolása is azt a célt szolgálta, hogy a területéből részesülő országok megnövelt erejük révén minél nagyobb erővel tudjanak ellenállni az esetleges német törekvéseknek.
 |  |
Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén állam képviselői az 1919. január 18-án összeült békekonferenciának nyújtották be nagymértékű területi igényeiket. Csehszlovákia még egy folyosóra, ún. szláv korridorra is igényt tartott a szerb határig. A Románia által igényelt határ Debrecen valamint a Tisza mellett haladt. A Szerb-Horvát-Szlavón királyság tervei a megvalósultnál is jelentősebb csonkolást eredményeztek volna.
A győztes államokból álló békekonferencia az 1919-es év első felében tárgyalta meg a létrejött államok új határait. A békekonferencia döntése szerint Magyarország elveszítette keleti részeit (Erdélyt és a Partiumot), Észak-Magyarországot, az úgynevezett kárpátaljai térséget, valamint déli területeit. Ennek végeredménye majdnem pontosan a mai határt jelenti. A környező államok követeléseit tehát nem teljesítette mindenben a konferencia, de hatalmas mértékű területveszteség ment végbe, és a szomszédos államokhoz került több mint három millió magyar (a magyarság egyharmada). A későbbiekben Nyugat-Magyarország elcsatolásáról is döntés született.
A békekonferenciára Magyarországot nem hívták meg, azonban a magyar vezetés már régebb óta dolgozott a magyar álláspont megalkotásán. Teleki Pál földrajztudós ekkor készítette el néprajzi térképét, amely eltérő színekkel ábrázolva mutatta be a Magyarországon élő nemzetiségek területi elhelyezkedését.
 Apponyi Albert az Országos Levéltár főépületének egyik faliképén | A békekonferencia felkérésére az Apponyi Albert gróf vezette magyar békedelegáció 1920. januárban utazott Párizsba. Ekkora már gondosan összeállították a magyar fél álláspontját alátámasztó dokumentumokat. A delegáció megkapta az előzetes békefeltételeket, amely Magyarország új határait tartalmazta. A tervezet kimondta, hogy Magyarország csak maximálisan 35 000 fő létszámú hadsereget tarthat fegyverben és tilos az általános hadkötelezettség. Megtiltották az egyesülést Ausztriával. A szövetséges országok számára – később meghatározandó összegű – kártérítés volt fizetendő, harminc éven át. 1920. májusára kiderült, hogy különféle nyílt és titkos tárgyalások ellenére a magyar békeszerződést jelentősebb változtatás nélkül véglegesítik, az aláírás elkerülhetetlen. Az ellenállás ekkor már lehetetlen volt. A magyar társadalom eközben traumaként élte meg a hatalmas mértékű veszteséget. Szervezetek sora alakult az ország védelmére, és minden lehetséges eszközzel kifejezték tiltakozásukat a diktátum ellen. Az aláírást a békedelegáció egyetlen tagja sem vállalta magára, Apponyi Alberttel egyetemben lemondtak. A magyar kormány új kinevezettjei (Benárd Ágoston, Drasche Lázár Alfréd) 1920. június 4-én írták alá a békeokmányt. Magyarországon ezen a napon gyászszertartások, valamint hangos és szomorú tömegtüntetések zajlottak le tiltakozásul a diktátum ellen. |
Az aláírt szerződés értelmében Magyarországtól Romániához csatoltak 103 ezer négyzetkilométert 5 millió lakossal, Csehszlovákiához 61 ezer négyzetkilométert 3,5 millió lakossal, a Szerb-Horvát-Szlovén államhoz 20 ezer négyzetkilométert 1,5 millió lakossal, és Ausztriához 4,3 ezer négyzetkilométert 300 ezer lakossal. A szomszédos államokhoz került több mint 3 millió magyar, a magyarság egyharmada.
A magyar törvényhozás 1920 novemberében a békeszerződést törvénybe iktatta. Az aktust szintén a társadalmi szervezetek tiltakozása kísérte. A törvény kihirdetésére 1921-ben került sor. Ez lett az 1921. évi XXXIII. törvény - amely gyászkeretben került bele a Magyar Törvénytárba.
Magyarország számára Trianon valóban olyan történelmi sorsforduló, amely mindmáig kifejti hatását.
