A fenti címzéssel adta postára 1861-ben Guitman Henrik esztergomi polgár azt az üres óráiban szerkesztett díszes kis albumot, melyet tisztelete jeléül készített III. Napóleon számára. A meglehetősen hazafias kivitelű könyvecske azonban csak a francia határig jutott el, így a császár sohasem vehette a kezébe.
Tuza Csilla
| A francia származású esztergomi lakos, nemes Guitman Henrik 1861-ben kis verses kötetet állított össze III. Napóleon császár tiszteletére, amelyet el is küldött Párizsba. A kötetbe Kölcsey Himnusza mellett többségében saját verseit másolta le és mellékelte Pest-Buda, valamint Esztergom látképét is a császárnak, a könnyebb tájékozódás végett. A kis könyvecske átment a bécsi ellenőrzési ponton, azután a salzburgi határon, majd a francia határra érkezett. Itt megállították és kibontották, de mivel magyarul volt írva, semmit sem értettek belőle, csak a császári címzést. Így visszaküldték Magyarországra, ahol a pozsonyi postaelosztóba került, és itt szintén megütközést keltett. Guitman Henriket legkevesebb is merénylőnek tarthatták, és továbbadták albumát a rendőrségnek, ahonnan a Kancellária elnöki osztályára került. III. Napóleon sohasem kapta meg a verseket, Guitman Hernik pedig évekig várhatott a francia császár köszönőlevelére. |
Guitman Henrik levele a császárhoz
D 185 – Abszolutizmuskori levéltár – Magyar Királyi Kancellária – Elnöki iratok – 1861:1003
Részlet az albumból, Guitman Henrik saját verseivel és a Himnusszal
Esztergom és Pest-Buda látképe