Levéltári élet

2019.11.20.
Szendiné dr. Orvos Erzsébet levéltárunk igazgatója, illetve dr. Kovács Ilona főlevéltárosunk Nemzeti Ünnepünk alkalmából október 22-én megkapta a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát, melyet Budapesten a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban vehettek át.
Andrásiné Fodor Rózsa kitüntetése Gyulán, az MLE 2019. évi vándorgyűlésén
2019.11.19.
2019.06.23.
Kovács Ilona 1997 óta dolgozik a(z) (MNL) Hajdú-Bihar Megyei Levéltár(á)ban. Az elmúlt több mint húsz év alatt megismerte a levéltáros szakma minden területét: az ügyviteli tevékenységtől, a kutató- és ügyfélszolgálaton, a rendezésen, a könyvtári munkán át, a tudományos munkáig.
Az Év Levéltári Kiadványa 2018
2019.04.11.
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára főlevéltárosának, Kovács Ilonának a könyve kapta az első díjat „Az Év Levéltári Kiadványa 2018” pályázaton Forráskiadványok kategóriában. „»A mindenható örök Isten nevében« Debreceni végrendeletek gyűjteménye” című kötetet Kujbusné Mecsei Éva, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának igazgató asszonya méltatatta a 2019. március 7-én megtartott díjátadó rendezvényen:
Varga Sándorné kitüntetése Pécsett, az MLE 2018. évi vándorgyűlésén
2018.07.17.
2018.04.23.
A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központja (Debreceni Hadkiegészítő Parancsnokság) 2017. december 19-én évösszegző ünnepi állománygyűlésén emléktáblával fejezte ki köszönetét az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára részére, mivel segítő támogatásunkkal nagyban hozzájárultunk kitűzött céljaik eléréséhez. Levéltárunk a birtokunkban lévő források segítségével a katonai kulturális örökség feltárásában, a világháborús veszteséglisták pontosításában nyújtott segítséget a katonai szervezet Háborús Kegyeleti Kutatócsoportja számára.
2018.04.09.
Katona Péter, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának levéltári adatrögzítője 2005. november 1-jén kezdett el dolgozni a megyei levéltárban, kezdetben határozott idejű szerződésekkel; majd 2009. március 1-jén határozatlan idejű kinevezést kapott. Időközben tovább tanult, és elvégezte a Nyíregyházi Főiskola Programtervező szakát. Szakmájában széleskörű ismeretekkel rendelkezik, több területen is önmagát képezte tovább, így gyakorlatilag informatikusi feladatokat lát el.
2018.03.25.
Nemzeti ünnepünk alkalmából – „a helyi települések múltjának felkutatását és megismertetését szolgáló magas színvonalú tudományos, illetve közművelődési tevékenysége elismeréseként” – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Szendiné dr. Orvos Erzsébetnek, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára főlevéltáros–igazgatójának a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta. A kitüntetés átadására 2018. március 13-án került sor Budapesten, a Pesti Vigadóban.
2018.03.21.
Kiemelkedő helytörténeti, kulturális és közművelődési tevékenysége elismeréseként Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérmét vehette át 2017. november 22-én, a Megye Napján Létavértesen Varjasi Imre, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltárának vezetője.
2017.04.26.
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy 2017. április 8-án, életének 84. esztendejében elhunyt dr. Gazdag István, volt levéltár-igazgatónk. Temetése 2017. április 28-án 11 óra 30 perckor lesz a Debreceni Köztemető 1. számú ravatalozójában.

Pages