Levéltári élet

2019.07.04.
2019. július 3-án a Kassai Úti Általános Iskola 3. osztályos táborozói látogattak el a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába. A tábor tematikájához kiválóan illeszkedik intézményünk „A szelektív hulladékgyűjtéstől a papíröntésig” című programja, melyen nagy érdeklődéssel és aktivitással vettek részt a gyerekek. Ha pedig már a levéltárban jártak, nem maradhatott ki raktáraink és a benne rejtőző érdekes dokumentumok, adathordozók felfedezése sem.
2019.06.26.
A Fiumei Általános Iskola Erzsébet-táborának diákjai töltöttek el egy délelőttöt 2019. június 26-án a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában. A gyerekek nagy része idén áprilisban már járt intézményünkben az iskola tehetséggondozó csoportjával, akkor a levéltár történetével, feladataival és az őrizetében lévő érdekes iratokkal ismerkedhettek meg.
2019.06.25.
2019. június 25-én a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság nyári napközis tábora látogatott el Szolnokra. A főként a Jászságból származó 25 általános iskolai diák és kísérőik a délelőttöt a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára hűs raktáraiban töltötték.
Az első jármű a szolnoki Nemzeti Szálloda tulajdonosainak birtokában lehetett
2019.06.25.
2019.06.24.
2019. június 20-án és 21-én a Szolnoki Családkutató Klub tagjai egyéni konzultációs lehetőséggel élhettek a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában.
Nyolcvan évvel ezelőtt létesült a MÁVAUT-kirendeltség a megyeszékhelyen
2019.06.18.
Vetélkedő Jászárokszálláson
2019.06.17.
2019. június 7-én Jászárokszálláson a művelődési házban „110 éves a Jászvasút” címmel vetélkedőt rendezett a Polgármesteri Hivatal általános iskola felső tagozatos diákok számára; a feladatok összeállítására és a zsűri elnökének pedig kollégánkat, Szikszai Mihályt kérték fel.
Román közreműködéssel semmisült meg a kiskörei átkelő száz évvel ezelőtt
2019.06.07.
A "hőskorban" már alkalmazták a hajtányokat a Jászkunság sínein is
2019.06.03.

Pages