A A A
Betűméret
Ω
Használat / Események / Éjszakai programsorozat a Magyar Országos Levéltárban

Éjszakai programsorozat a Magyar Országos Levéltárban

Időpont:2007-11-16 -
Esemény:Éjszakai programsorozat a Magyar Országos Levéltárban
Helyszín:Magyar Országos Levéltár

Nagy érdeklődés övezte a Magyar Országos Levéltár november 16-i Karnyújtásnyira a történelem – utazás a történelemben és az időben, ezúttal a reformkorba című éjszakai rendezvényét, amelyen körülbelül hatszázan vettek részt. Az épület földszintjén az egykori Gresham-kávéházban használt asztalokkal berendezett teaház fogadta a látogatókat. Az érdeklődők megtekinthették a Levéltár Haza és Haladás című kiállítását, amely a reformkor politikai, kulturális, tudományos és hétköznapi életét bemutató válogatott dokumentumokból adott ízelítőt. Emellett meglátogathatták a Helytartótanács levéltári anyagát és a Magyar Kamara archívumát őrző iratraktárakat, majd előadásokat hallgathattak meg a levéltári kutatást megkönnyítő szoftverekről és adatbázisokról. Az estet palotás táncház zárta.

A rendezvényről szóló cikk a Népszabadság Online oldalán elérhető az alábbi linken keresztül: http://www.nol.hu/kultura/cikk/472003/

Fényképes beszámoló az eseményről

 

Utolsó frissítés: 2009. 01. 21.
Általános postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. / 1250 Budapest, Postafiók 3. Központi e-levélcím: info@mol.gov.hu
Főépület központi telefonszáma: (+36 1) 225-2800 | Hess András téri központi telefonszám: (+36 1) 225-2860 | Óbudai épület központi telefonszáma: (+36 1) 437-0660