E szekció
Évkör és terjedelem: (12. század) 1526 – 20. század; 2900,40 fm
Az E szekció az 1526 utáni magyarországi pénzügyigazgatás központi szerveinek iratanyagát foglalja magában. A szekciót öt levéltár és néhány levéltárba nem sorolt irategyüttes alkotja.
Magyar (Pozsonyi) Kamarai Levéltár
Levéltárat nem alkotó fondok és állagok
Abszolutizmus kori Pénzügyigazgatási Levéltár
Királyi Jogügyigazgatósági Levéltár
Magyar (Pozsonyi) Kamarai Levéltár
Évkör és terjedelem: (12. század) 1517–1848 (20. század); 1239,16 ifm
Az 1528-ban Budán létrehozott, majd 1531-ben Pozsonyban újjászervezett Magyar Királyi Kamara feladata a királyi kincstár birtokainak, rendes és rendkívüli jövedelmeinek igazgatása, kezelése és ellenőrzése volt. Ellátta a koronauradalmak, az átmenetileg kincstári kézbe került birtokok kezelését, továbbá a só- és bányaügyek, a harmincadok, a postaregálék, valamint a szabad királyi városok gazdasági felügyeletét, vagyis a hadiadó kivételével az összes közjövedelmek kezelését és a számadások felülvizsgálatát. Elvileg közvetlenül az uralkodónak alárendelve működött, a gyakorlatban azonban a bécsi udvari kamara jelentős befolyást gyakorolt a magyar kincstári ügyekre, különösen a só-, bánya és postaügyekre.
Az iratkezelésben az 1529–1772 közötti időszakban nem vették figyelembe az ügyiratok egységét. Külön kezelték az egy ügyhöz tartozó uralkodói határozatokat, az udvari hatóságok átiratait, illetve a törvényhatóságok vagy magánosok felterjesztéseit és a belső ügyviteli iratokat, az elintézések fogalmazványait, ezért a kutatásnál mindhárom iratfajtai sorozatot számításba kell venni.
Az 1773–1785 között, a departamentális – ügyágazatok szerinti – ügyintézés korszakában keletkezett iratokat folyamatos sorszámmal látták el, és az egyes departamentumoknál többnyire kisebb tárgyi egységek egy-egy ügy vagy néha egy egész ügycsoport iratait összefoglaló kútfők szerint irattározták. Egyes ügyosztályoknál a tárgyi felosztás helyett csak a sorszámos rendszert alkalmazták.
1785-től 1790-ig a Magyar Kamara a Helytartótanáccsal összevontan működött. Az ügyintézésben a két kormányszék egyesítése és újbóli szétválasztása nem hozott lényeges változást. A Helytartótanács kamarai vonatkozású regisztratúrája a Bánság ügyeit, pénztári, földmérési, telepítési, kincstári jogok védelmével kapcsolatos, általános gazdasági, harmincad- és sóügyeket foglal magában.
A Kamara ismételt önállósítása utáni időszakban, 1790–1848 között az iratokat központilag iktatták, és ügyosztályok szerint, mind általánosabb jellegű, több hasonló tárgyú ügy iratait tartalmazó kútfőként csoportosítva irattározták.
A regisztratúra iratanyagát az irattári, a levéltári és a pénztári hivatal, a számvevőség, valamint néhány szakbizottság – köztük a Neoacquistica Commissio és a hitelpénztári szervezet működését irányító hitelbizottság – iratai egészítik ki.
Kiemelkedő értéket képvisel a levéltár 16–17. századi része, mivel ebben az időszakban a Magyar Kamara volt az egyetlen folyamatosan működő magyarországi központi kormányszerv.
Az iratanyag 1805 és 1848 között keletkezett részét erőteljesen selejtezték. Ebből az időszakból az iratanyagnak alig egyötöde maradt ránk. Az iratok nyelve főként latin, kisebb részben német és magyar.
A kutatást a két kötetben kiadott repertórium mellett kéziratos raktári jegyzékek, lajstromok és mutatók segítik. A telepítési ügyek irataihoz számítógépes mutató készült.
Évkör és terjedelem: (11. század) 1236–1848 (1919); 512,11 ifm
A Kamara levéltárát az 1738. évi előzmények után 1756-ban hívta életre Mária Terézia. Fő feladatává tette a királyi, kincstári birtokjogok felkutatását, megfelelő okmányokkal való igazolását és valamennyi fontos dokumentum megőrzését. A levéltárban helyezték el a hűtlenségben elmarasztalt személyek és a magvaszakadt családok levéltárait, valamint a feloszlatott szerzetesrendek iratait. A levéltárhoz tartozó irategyüttesek végleges rendje a 20. század folyamán alakult ki. A fő tárgyi csoportok a következők: jogbiztosító és kiemelt fontosságú iratok, egyházi szervek és jogutódaik iratai, összeírások, kincstári perek iratai és céhkiváltságok, családi és személyi fondok, vegyes iratok, ügyviteli segédletek, pecsétnyomók.
A gyűjteményes jellegű iratsorozatok rendje különböző. Leggyakoribb a tárgyi rend, de megtalálható az időrendi, név szerinti vagy numerikus csoportosítás is.
Ez a levéltár a történeti kutatás szempontjából kiemelkedő jelentőségű. Gazdag és sokrétű iratanyaga a korszak valamennyi kutatója számára nélkülözhetetlen forrásul szolgál. Ezért szinte lehetetlen vállalkozás a legfontosabb fondok kiemelése. Mindenképpen meg kell azonban említeni az alábbiakat: a Neo Regestrata Actát (jogbiztosító okiratok és a kamarai ügyintézés során keletkezett iratok), a 18. században feloszlatott szerzetesrendek (jezsuita, pálos stb.) levéltárait, a 16–19. századi úrbéri és más összeírásokat tartalmazó Urbaria et Conscriptiones gyűjteményt, a családi levéltárakat (Dobó, Esterházy, Nádasdy, Thurzó, Rákóczi, Trautson stb.), a megyei és községi pecsétekkel ellátott iratokat és a Lymbust, amely a 16–18. századi Magyarország és Erdély történetének szinte minden részletére tartalmaz adatokat.
Az iratok nyelve főként latin, kisebb részben német és magyar.
A kutatáshoz ismertetőleltár, repertórium és számos kéziratos raktári jegyzék, lajstrom és mutató áll rendelkezésre. Az Urbaria et conscriptiones (E 156 törzsszám) fondban található összeírások kutatását számítógépes adatbázis segíti. A missilisekhez és a pecsétgyűjteményhez számítógépes mutató készült.
Évkör és terjedelem: (13. század) 14. század –1813; 222,41 ifm
A Magyar Kamara pozsonyi székhelyétől távol eső északkeleti országrész pénzügyi-igazgatási feladatainak ellátására 1567-ben hozták létre kassai székhellyel a Szepesi Kamarát. Területi illetékessége a Liptó, Hont, Nógrád megyéktől keletre eső területekre terjedt ki. Más központi hivatal hiányában a kamara a pénzügyek mellett az országrész politikai és katonai igazgatásával kapcsolatos feladatokat is ellátta. Elsősorban az Udvari Kamara felügyelete alatt működött, rövid ideig a Pozsonyi Kamarával csaknem egyenrangú hivatalként, majd azzal szorosan együttműködve, korlátozott jelentőségű kormányszervként.
Az iratkezelés rendje megegyezik a Pozsonyi Kamaráéval.
Az iratok nyelve főként latin és német, kisebb részben magyar.
A kutatáshoz ismertetőleltár, repertórium és kéziratos raktári jegyzékek adnak segítséget.
Levéltárat nem alkotó fondok és állagok
A törököktől visszafoglalt újszerzeményi területek igazgatására közvetlenül a bécsi Udvari Kamarának alárendelt kamarai adminisztrációkat hoztak létre. A budai, a szlavóniai, a bánáti és a horvátországi kamarai adminisztrációk nem csak gazdasági, hanem közigazgatási és jogszolgáltatási feladatokat is elláttak. Az illetékességi körükbe tartozó területeken adók kivetésével és behajtásával, birtokok eladásával, telepítési, hadellátási, posta- és kegyúri ügyekkel foglalkoztak. Fennmaradt iratanyaguk jobbára iratfajták – királyi rendeletek, egyenrangú hatóságok átiratai, illetve a törvényhatóságok vagy magánosok felterjesztései, valamint az elintézések fogalmazványai – szerint rendezett, ezért a kutatásnak minden esetben ki kell terjednie az adminisztráció valamennyi irategyüttesére. Az adminisztrációk iratanyaga jelentős mértékben selejtezett.
A II. József által a Magyar Kamara és a Helytartótanács 1785. évi egyesítésével egyidejűleg létrehozott, vidéki pénztári igazgatási feladatokat ellátó kamarai adminisztrációk néhány kivétellel 1793-ig álltak fenn. A közigazgatási kerületek szerint megszervezett adminisztrációk iratait jobbára tárgyi, azon belül évrendben irattározták. Néhány adminisztráció iratanyaga évek és azon belül iktatószámok rendjében fekszik.
A kincstári szakhivatalok – adószabályozással, vámigazgatással, bánya- és sóügyekkel foglalkozó bizottságok és szervek – itt őrzött iratai részben tárgyi, részben iktatószámok szerinti rendben helyezkednek el.
A regéci és sárospataki, munkácsi, óbudai, visegrádi, sóvári, ungvári és diósgyőr–tokaji kincstári uradalmak töredékes iratanyaga részben tárgyi és azon belül évrendben, másrészt pedig évek és azon belül iktatószámok rendjében fekszik.
A levéltárat nem alkotó fondokba és állagokba tartozó iratok nyelve német és latin, kis részben magyar.
A kutatáshoz repertórium és kéziratos raktári jegyzékek állnak rendelkezésre.
Abszolutizmus kori Pénzügyigazgatási Levéltár
Évkör és terjedelem: (1733) 1848–1867; 239,74 ifm
Az Abszolutizmus kori Pénzügyigazgatási Levéltár azokat az irategyütteseket foglalja magába, amelyeket az Országos Levéltár a Pénzügyminisztériumtól, mint az 1849 és 1867 közötti időszakban működött pénzügyigazgatási szervek jogutódjától átvett.
A Windischgrätz által 1849-ben létrehozott Magyarországi Ideiglenes Kamarai Igazgatóság illetékessége az olmützi alkotmány értelmében csak a Magyar Királyság területére terjedt ki, és nem tartozott hozzá Horvátország és Szlavónia, valamint Erdély, a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság. Az Ideiglenes Kamarai Igazgatóság működésének ideje alatt alakultak ki a modern értelemben vett pénzügyigazgatás keretei. Az igazgatóság felügyeletet gyakorolt az adókerületi bizottmányok felett, és végezte az alapítványi vagyon kezelésével, valamint az egyenes adózással kapcsolatos valamennyi feladatot.
1851-ben az Ideiglenes Kamarai Igazgatóság átadta helyét az osztrák mintára szervezett Országos Pénzügyigazgatóságnak, amely 1854-től kezdve a helytartósági osztályokkal azonos területi illetékességgel bíró budai, nagyváradi, pozsonyi, soproni és kassai székhelyű pénzügyigazgatósági osztályokra bontva működött.
Az 1848 előtti országos kormányszervek 1860. évi visszaállításával pénzügyi téren kettős kormányzat jött létre, mivel az osztrák rendszerű szervezet a visszaállított kormányszervekkel párhuzamosan tovább működött. A Helytartótanács 1866-ra teljesen visszaszerezte az alapítványi vagyon kezelésében vitt korábbi szerepét, így az ugyanakkor újraegyesített Országos Pénzügyigazgatóság 1867. évi megszüntetéséig csak korlátozott szerepet játszhatott.
Az abszolutizmus kori pénzügyigazgatási szervek iratanyagának rendje a polgári szerveknél a különböző időszakokban alkalmazott rendszert követi. Az iratok részben évek és azon belül iktatószámok vagy tárgyi csoportok, részben tárgyi csoportok és azon belül évek rendjében fekszenek.
Az itt őrzött iratanyag különösen fontos forrásokat tartalmaz az elkobzott vagyonokra, az egyházi birtokokra és a bányatörténetre vonatkozóan.
Az iratok nyelve német, csekély részben magyar.
A kutatást repertórium és kéziratos raktári jegyzékek segítik.
Királyi Jogügyigazgatósági Levéltár
Évkör és terjedelem: 1327–19. század; 491,90 ifm
A Királyi Jogügyigazgatósági Levéltár a Királyi Jogügyigazgatóság, az alárendelt ügyészségek és az abszolutizmus korában működött pénzügyi ügyészségek iratanyagán kívül magvaszakadt hagyatékokkal együtt lefoglalt irathagyatékokat foglal magába.
A Királyi Jogügyigazgatóság a Magyar Kamara szervezeti keretein belül működött. A kincstár ügyvédjeként eljárt minden olyan polgári peres ügyben – magvaszakadt hagyatékok, magánszemélyek birtokpereiben felbukkanó kincstári jog érvényesítése, szavatossági birtokperek, közalapítványok jogi képviselete, kincstári követelések behajtása, kincstári monopóliumok jogvédelme, kincstári uradalmak jogi képviselete, lappangó királyi jog felkutatása és megszerzése –, amelyben a kincstár anyagilag érdekelve volt. A Szent Korona ügyészeként közvádlói funkciót töltött be felségsértési, hűtlenségi, nagyobb hatalmaskodási, pénz- és bankjegyhamisítási, nemesfémcsempészett, kincsleleti és uzsoraügyekben. Közvádlói funkciója 1848 után megszűnt, és az abszolutizmus korában a központi kormányszervekhez hasonlóan módosult területi illetékessége is.
Az iratokat az 1781 előtti időszakban alaki szempontok alapján irattározták, külön kezelték a kamarai dekrétumokat, egyéb beadványokat és a kiadványok fogalmazványait. 1781-től kezdve a beérkező iratokat és az elintézés tervezetét együtt irattározták. Az ügyiratok szerinti irattározás 1788-tól kezdve vált általánossá. Az abszolutizmus kori központi és területi ügyészségek iratanyagának rendje a polgári szerveknél alkalmazott rendszert követi.
A levéltár a magyar joggyakorlat csaknem minden területére tartalmaz adatot, forrásértékét azonban csökkenti, hogy az anyag több helyen meglehetősen hiányos, helyenként töredékes.
Az iratok nyelve latin és német, csekély részben magyar.
