| 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002 | 2001 | 2000 | 1999 |
| 02.09 | Múlt-kor - Pecsétnyomók milliókért | |
| A közelmúltban internetes árverésen rekordösszeget ért el egy tétel, amely az 1950-es évekből származó minisztériumi pecsétnyomókból és bélyegzőkből állt. Az eset kapcsán számos kérdés merült fel, ezek megválaszolására teszünk most kísérletet - olvasható Kurecskó Mihály cikkében a Magyar Országos Levéltár oldalán. | Múlt-kor történelmi portál - Pecsétnyomók milliókért - Hírek.pdf | |
| 02.08 | Hirado.hu - Földes György: szét akarják verni a politikatörténeti levéltárat | |
| A Politikatörténeti Intézet főigazgatója többek között azt is sérelmezi, hogy nem kapott lehetőséget reagálni a "Közokiratok magánkézben" című konferencián elhangzottakra. | Hirado.hu - Földes György- szét akarják verni a politikatörténeti levéltárat.pdf | |
| 02.07 | MNO - „Magyarországon felbecsülhetetlen károk mehettek végbe” | |
| Ideje újból módosítani az 1995-ös, többször módosított levéltári törvényt – jelentette ki Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos egy keddi budapesti konferencián. | MNO - „Magyarországon felbecsülhetetlen károk mehettek végbe”.pdf | |
| Magyar Hírlap - Iratok, amelyek sokat mesélhetnének | ||
| Konferenciát tartanak ma a Magyar Országos Levéltár szervezésében. Izgalmas kérdések kerülnek terítékre, szó lesz azoknak az iratoknak, történelmi dokumentumoknak a sorsáról is, amelyeket továbbra is magánál tart az MSZP, illetve annak Párttörténeti Intézete. Lakos Jánost, a Magyar Országos Levéltár címzetes főigazgatóját kérdeztük az ügyről. | Magyar Hírlap.pdf | |
| 01.31 | Múlt-kor - A nevezetes tollvonás | |
| Középiskolás tankönyveinkben is szereplő közismert tény, hogy II. József halála előtt visszavonta rendeleteit. Azonban nem tudjuk pontosan, mikor és miért történt a nevezetes tollvonás - olvashatjuk Kulcsár Krisztina cikkében a Magyar Országos Levéltár honlapján. | Múlt-kor történelmi portál - A nevezetes tollvonás - Műhely.pdf | |
| 01.27 | Echo TV - Filmesdobozokba zárt történelem | |
| „Antall Józsefnek sem hittem el, hogy fel kell készülni, nemcsak a Kádár utáni időkre, de egy olyan változásra is, ami meghaladhatja a rendszer kereteit” – mondja a vele készült interjúban Tamáska Péter történész, a Magyar Országos Levéltár korábbi tudományos főmunkatársa aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. | ECHO TV -- Jelen-Időben 1.pdf | |
| 01.26 | VárnegyedOnline - Deák mint magánember a Levéltárban | |
| Különleges történelmi dokumentumokat találtak a budapesti francia nagykövetségen: Deák Ferenc magánleveleit, egy versét és egy hajtincsét, amelyeket ezentúl a budavári Levéltár fog őrizni.A jelentős kultúrtörténeti kincset a magyar kultúra napja alkalmából adta át René Louis Roudaut francia nagykövet Szőcs Géza államtitkárnak. | varnegyedonline.hu - Deák mint magánember a Levéltárban.pdf | |
| 01.24 | Kötve-fűzve - Pokollal és papuccsal csipkelődik versében az államférfi | |
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével, egy versével és egy hajtincsével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. A versben a "haza bölcse" keresztlányát ugratja. | Pokollal és papuccsal csipkelődik versében az államférfi - kötve-fűzve.pdf | |
| Múlt-kor - Hazakerült leveleiből ismerhetjük meg a haza bölcsét | ||
| René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete január 20-án ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Országos Levéltárnak a követségen őrzött Deák-leveleket, melyeket a haza bölcse az 1850-es években írt keresztlányához, Nedeczky Idához. A levelekkel együtt Deák egy hajtincse is a levéltárba került - olvasható Marton-Szabó Dorottyának a MOL honlapján megjelent cikkében. | Múlt-kor történelmi portál - Hazakerült leveleiből ismerhetjük meg a haza bölcsét - Műhely.pdf | |
| 01.20 | MTV Videótár - Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Levéltár gyűjteménye | Videó megtekintése |
MTV Videótár - MTV Híradó, 2012. január 21. 7:00 (13:06-tól) | Videó megtekintése | |
| ATV - "Hajtincs és levél" Egyedülálló Deák-hagyaték került elő | Videó megtekintése | |
| MNO - Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei | ||
| Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei. A dokumentumokat Franciaország magyarországi nagykövetségén találták meg. | Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei.pdf | |
| Kormányportál - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei | ||
| A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára. | Kormányzat - Nemzeti Erőforrás Minisztérium - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf | |
| Promenad.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. | Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban - Promenád.hu - a vidék hírportálja.pdf | |
| Kisalföld - Elveszettnek hitt Deák-levél került elő egy hajtinccsel | ||
| Deák Ferenc által írt magánlevelek és a hajtincse. Az elveszettnek hitt levelekre, a versre és egy kis borítékban elhelyezett Deák-hajtincsre a francia nagykövetség pincéjében egy páncélszekrényben bukkantak. | Elveszettnek hitt Deák-levél került elő egy hajtinccsel - Képgaléria - Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu.pdf | |
| Richpoi - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. | Richpoi Hírek- Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban.pdf | |
| Múlt-kor - Magyarországra érkeztek Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. | Múlt-kor történelmi portál - Magyarországra érkeztek Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei - Hírek.pdf | |
| KultúrPart - Régi magyar kincsre bukkantak a franciák | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. Egy kis borítékban elhelyezett hajtincs is volt mellettük. | KultúrPart - Rengeteg - Régi magyar kincsre bukkantak a franciák.pdf | |
| Hirado.hu - Felbecsülhetetlen értékű kincsekre bukkantak egy pincében | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. | Hirado.hu - Felbecsülhetetlen értékű kincsekre bukkantak egy pincében.pdf | |
| Prae.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át a kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. | PRAE.HU - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei.pdf | |
| Echotv.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban | ||
| Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. | ECHO TV -- Jelen-Időben.pdf | |
| Történelemportál - Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei | ||
| A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. | Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei - Történelemportál.pdf | |
| Kultúra.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban | ||
| A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. | Kultúra.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban.pdf | |
| Orient Press Hírügynökség - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei | ||
| A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára. | Orient Press.pdf | |
| Objektív Hírügynökség - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei | ||
| A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára – értesül az OBJEKTÍV Hírügynökség a tárca sajtószolgálatától. | Objektív Hírügynökség.pdf | |
| 01.17 | Múlt-kor - Szászánida pecsétkövek a MOL-ban | |
| A Magyar Országos Levéltár által a tavalyi év során vásárlás útján szerzett pecsétgyűjteményben két sajátos formájú pecsétkő fordul elő, melyekről a vizsgálat során kiderült, hogy az ó- és középkort átívelő Szászánida Birodalomból származnak. Közülük az egyik különösen szép kivitelű darab - írja Gesztelyi Tamás a Magyar Országos Levéltár honlapján. | Múlt-kor történelmi portál - Szászánida pecsétkövek a MOL-ban - Műhely.pdf | |
| Blikk.hu - Másfélmillióért keltek el Rákosi bélyegzői | ||
| Másfél millió forintot sem sajnált egy ismeretlen a Rákosi-kormány Kohó- és Gépipari Minisztériumának pecsétnyomóiért az egyik internetes aukciós oldal árverésén. | Másfélmillióért keltek el Rákosi bélyegzői - Blikk.hu.pdf | |
| 01.12 | Blikk.hu - Milliókért árulják Rákosiék bélyegzőit | |
| Megrögzött ereklyegyűjtő vagy kötöznivaló bolond? Egy rejtélyes licitáló kétmillió forintnál is többet hajlandó kifizetni a Vatera internetes aukciósház egyik árverésén a Rákosi-kormány Kohó- és Gépipari Minisztériumának pecsétnyomóiért, amelyekkel egykor Kossa István (†64), a napszámos fiából lett kohóügyi miniszter sajtolta a pecséttintát az 50-es évek elején a hivatalos dokumentumokra. | Milliókért árulják Rákosiék bélyegzőit - Blikk.hu.pdf | |
| 01.11 | Info Nyíregyháza - Értékes iratokkal bővült a megyei levéltár archívuma | |
| Bemutatták ma a Megyei Levéltár évnyitó rendezvényén a Nemzeti Kulturális Alap és a nyíregyházi Rotary Club támogatásával megvásárolt Szarka család iratait. | Értékes iratokkal bővült a Megyei Levéltár archívuma - Hírek - infoNyíregyháza - Friss hírek, helyi hírek, országos hírek, sport hírek, bulvár hírek.pdf | |
| Múlt-kor - A cenzorok és a Bánk bán | ||
| Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt - olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján. | Múlt-kor történelmi portál - A cenzorok és a Bánk bán - Hírek.pdf | |
| Szabarchiv.hu - Beregi családi anyaggal gazdagodott levéltárunk | ||
| Évnyitó rendezvényünkön 2012. január 11-én megvásároltuk és bemutattuk a beregi Szarka család iratait. | Beregi családi anyaggal gazdagodott levéltárunk - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár.pdf | |
| 01.10 | Kultúra.hu - A cenzorok és a Bánk bán | |
| Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt – olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján. | Kultúra.hu - A cenzorok és a Bánk bán.pdf | |
| Flag magazin - A cenzorok és a Bánk bán | ||
| Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt - olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján. | Flagmagazin - Egy JOBB magazin, az értékek mellett!.pdf | |
| 01.05 | Hír TV - Kommentár nélkül - Az Országos Levéltárba került az új alaptörvény eredeti példánya | Videó megtekintése |
| Hír TV - Schmitt maga vitte el az alaptörvényt | Videó megtekintése | |
MTV videótár - Schmitt Pál személyesen adta át az új alaptörvény első példányát | Videó megtekintése | |
| MNO - Schmitt maga vitte el az alaptörvényt + Képek + Videó | ||
Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Schmitt maga vitte el az alaptörvényt + Képek + Videó.pdf | |
| hvg.hu - Schmitt Pál átment a levéltárba, kezében az alkotmánnyal | ||
Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.
| Itthon- Schmitt Pál átment a levéltárba, kezében az alkotmánnyal - HVG.hu.pdf | |
| hirado.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba | ||
Az államfő személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.
| Hirado.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba.pdf | |
| Blikk.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba - Blikk.hu.pdf | |
| 168 óra - Schmitt Pál személyesen vitte át a dokumentumot | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | 168 Óra Online - Schmitt Pál személyesen vitte át.pdf | |
| Népszava online - Alaptörvény- Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Alaptörvény- Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba - BELFÖLD - NÉPSZAVA online.pdf | |
| Hír 3 - Alaptörvény - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Alaptörvény - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba - hir3.hu.pdf | |
| Metropol - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba.pdf | |
| Ma.hu - Személyesen ment a levéltárba - S mit vitt a kezében Schmitt? | ||
| Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának. | Személyesen ment a levéltárba - S mit vitt a kezében Schmitt- - belfold.ma.hu.pdf | |
| Múlt-kor - Megmentették a Láng Gépgyár iratait | ||
Több mint 130 évet felölelő archív tervdokumentáció mentett meg az Alstom Hungária Zrt. és a Zoltán Gőzös Közhasznú alapítvány számos önkéntes segítségével. A több mint negyven köbméternyi iratot a vállalat már nem tudja tovább őrizni, ugyanakkor technikatörténeti szempontból fontos a megmentésük. Az iratokat a korábbi Láng Gépgyár lebontásra váró épületéből szállították el az alapítvány munkatársai 2012. január 4-én.
| Múlt-kor történelmi portál - Megmentették a Láng Gépgyár iratait - Hírek.pdf | |
| 01.02 | hvg.hu - Ünneplik az alaptörvényt - Orbán is beszél ma | |
Ma nyílik meg az új alaptörvény hatályba lépésének alkalmából a több mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablót, portrét és dokumentumot - többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét - felvonultató Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
| Kultúra- Ünneplik az alaptörvényt - Orbán is beszél ma - HVG.hu.pdf | |
| mno - Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben + Videó | ||
| Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben – mondta Orbán Viktor hétfő este a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című monumentális kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában. | Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben + Videó.pdf | |
| ||
| 2011.12.22 | Kultúra.hu - Festményeken és történelmi dokumentumokban a magyarság ezer éve | Több mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablóval, portréval és dokumentummal, többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményével találkozhat a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás közönsége 2012. január 3-tól a Magyar Nemzeti Galériában. |
| 2011.12.19 | Prae.hu - A magyar történelem képei a Nemzeti Galériában | Reprezentatív tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyarság múltjának fordulópontjait a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítása. Az MNG, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Országos Levéltár együttműködésében megvalósuló kiállítás 2012. augusztus 26-ig lesz látogatható. |
| 2011.12.15 | Múlt-kor - MTV videótár | A Feszty-körképet bemutató adásban Ólmosi Zoltán a MOL főlevéltárosa is megszólalt. |
| 2011.12.14 | Rendőrtiszti Főiskola - Intézményi Tudományos Diákkör (fotók) | Kovács Tamás a MOL levéltárosa volt a 2011-es Rendőrtiszti Főiskolai ITDK-n a társadalomtudományi szekció elnöke és a eredményhirdetés egyik díjátadója. |
| 2011.12.12 | HVG.hu - Kádár és a kodein-korszak: így drogoztak apáink | „Ment ez a kodein-korszak. Egyre nehezebb volt. (…) Milyen rohadt nehéz volt előbb-utóbb már hozzájutni. Gyógyszertárból ki, gyógyszertárba be, folyamatosan a vergődések” – a nyolcvanas évek kábítószerezéséről, amikor a kodein-tartalmú gyógyszerekre ittak, egy felépülő függő beszélt Tóth Eszter Zsófiának, a Magyar Országos Levéltár (MOL) munkatársának. A felvételt a történész a MOL konferenciáján mutatta be, ahol a levéltár idén indult Oral History-gyűjteményének kiépítéséről beszélt. |
| 2011.12.08 | Nol.hu - Ózd lesz a digitalizáció helyszíne | A Népszabadság a múlt héten adta hírül, hogy a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és az ózdi önkormányzat vezetői aláírtak egy konzorciumi szerződést, melynek értelmében a régi kohászati üzem területén jöhet létre az új magyar digitális központ. A beruházás várhatóan kilencmilliárd forintba kerül. |
| 2011.12.06 | Építészfórum - „Város a Vár alatt” – a Várbarlang fejlesztési koncepciója | 2010-ben megbízást kaptunk a Közti Zrt.-től (Potzner Ferenc), hogy a „A Budai Várnegyed és Várlejtők Fejlesztési Koncepcióvázlata” című munkában a Vár és a Várlejtők földalatti tereinek hasznosítását kidolgozzuk. Összefoglalónk ennek a munkának az eredményeit mutatja be. |
| 2011.12.01 | Ma.hu - Az LMP nyilvánossá tenné a '89 előtti aktákat | Schiffer András közölte: az LMP teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. Közölte azt is, hogy az egykori állambiztonsági aktákat a Magyar Országos Levéltárban kellene elhelyezni, ahol a levéltári szabályok szerint lehetne kutatatni azokat. |
| 2011.11.29 | Kultúra.hu - Kárpátaljai települések pecsétjeiből, címereiből nyílt kiállítás Beregszászon | Kárpátalja településeinek pecsétjei és címerei címmel nyílt kiállítás Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A pecsétek a Magyar Országos Levéltár és a Kárpátaljai Állami Levéltár gyűjteményéből származnak. |
| 2011.11.28 | Múlt-kor - A Thökölyek hatalmának megalapozója | A Thököly család felemelkedését a marhakereskedelemből vagyont szerző Thököly Sebestyének köszönhette, aki 1572-ben kapott nemesi címet - írja Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár honlapján. |
| 2011.11.25 | Hirado.hu - Miniszteri biztos világítja át az országos levéltárat | Gyimesi Endre feladata lesz a mai levéltári helyzet áttekintése, a kapacitások felmérése, valamint a Magyar Országos Levéltár átvilágítására kiterjedő feladatok ellátása. |
| 2011.11.22 | Vasmegye.hu - Előkerült a Batthyány Levéltár egy töredéke Körmenden | Az idén pontosan négyszáz éve annak, hogy a körmendi hitbizomány és a várkastély épületegyüttese a Batthyány család birtokába került. Az évforduló kapcsán a városban egy felhívást tettek közzé, hogy ha valakinél van otthon a családdal kapcsolatos ereklye, az bocsássa azt a múzeum rendelkezésére, mert egy nagyszabású tárlatra készülnek. A szakemberek legnagyobb meglepetésére az ország egykori talán legnagyobb családi levéltárának 450 dokumentuma került elő. |
| 2011.11.17 | Múlt-kor - A Lánchíd tervrajzai | A levéltár tervtárának gyűjteményében több mint 350 Lánchíddal kapcsolatos tervrajzot őriznek, amelyek segítségével végigkövethetjük a híd létrejöttét, mivel köztük döntést előkészítő és kiviteli tervek, valamint a hídépítés során használt gépek, szerszámok és eszközök rajzai egyaránt megtalálhatók - írja Török Enikő a Magyar Országos Levéltár honlapján. |
| 2011.11.16 | Style magazin - Jön a Levéltári Éjszaka Náray Tamással! | Előadások, raktárlátogatás, kamarazenei koncert, barokk táncház, nosztalgiafotózás, éjszakai divatóra Náray Tamással és még sok érdekesség vár rád a Magyar Országos Levéltár november 19-i rendezvényén. |
| 2011.11.15 | Hír24.hu - Drasztikus bércsökkentés a közszférában? | A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a közgyűjteményeknél és művelődési intézeteknél. Az itt dolgozók bérét is csökkentik - állítja a szakszervezet. |
| 2011.11.14 | Index.hu - Digitalizálják a beregszászi levéltár anyagait | A tervek szerint állami támogatással digitalizálják a Kárpátalja Megyei Állami Levéltár beregszászi fiókintézetében őrzött okmányokat. A levéltár dokumentumainak digitalizálásáról a magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottság közelmúltban tartott ungvári ülésén fogalmaztak meg a felek ajánlást. |
| 2011.11.14 | Galamus.hu - Magyarországi segítséggel digitalizálhatják a beregszászi levéltár anyagait | Hóvári János a Külügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy egyelőre csak puhatolózó megbeszéléseket folytatnak az ügyben, megjegyezve, hogy azt szeretné, ha az elkövetkező hónapokban a Magyar Országos Levéltár munkatársai Beregszászba látogatnának, miként már korábban is tették, és egy szakmai jelentést készítenének a legfontosabb teendőkről. |
| 2011.11.14 | Transindex - Átigazolási kérelem elutasítva | Eduardo Rosa Flores festőművész és építész édesapja kalandos körülmények között tért haza Magyarországra 1974-ben. Miután munkát talált, kezdeményezte átigazolását a Bolíviai Kommunista Pártból a Magyar Szocialista Munkáspártba, kérelmét azonban elutasították. |
| 2011.11.08 | Múlt-kor - Próbanépszámlálás 1956 után | A forradalmat követően a hatalom a tervgazdálkodás megvalósítása és a népességnek a harcok utáni csökkenése miatt 1960-ra népszámlálást tervezett, amelyet próbanépszámlálás előzött meg - olvasható Kocsis Piroska tanulmányában, amely az ArchívNet legújabb számában jelent meg. |
| 2011.11.08 | Hirado.hu - Zseblámpás kincskeresés az Őszbúcsúztató hétvégén | A Magyar Országos Levéltárban november 19-én Náray Tamás divattervező az "örök nő és a divat szüntelen változó kapcsolatáról" beszél, emellett mini divatbemutató, gyermek- és kézműves programok, valamint nőkről szóló előadások színesítik a kínálatot. |
| 2011.11.08 | Múlt-kor - Lótenyésztés és lóverseny a 19. században | A magyar ló mindig keresett fajta volt Európa szerte. A lótenyésztés és nemesítés elősegítésére alapította 1857-ben Ferenc József az úgynevezett Császár-díjat - derül ki Tuza Csillának a Magyar Országos Levéltár honlapján elérhető cikkéből. |
| 2011.11.07 | Zalaihirlap.hu - Levéltári biztos marad Gyimesi Endre | A politikus elmondta: az átmeneti vezetéssel működő Magyar Országos Levéltár irányításában kapott nagyobb szerepet, emellett az a feladata, hogy közvetítsen a szakma és a döntéshozók között. |
| 2011.11.01 | hvg.hu - A II/5-C titkai: az utolsó magyar keresztényüldözés | A hatvanas évekről sokaknak a beatzene születése, a gazdasági reform, a Kádár-rendszer lazulása, a legvidámabb barakk „kócos kis ördögei" jut eszükbe. A valóság ennél azonban szomorúbb: a hatvanas évek elején rendelték el az egyik utolsó nagy leszámolási akciót az 56-os forradalom után, sőt még ezután is hosszú évekig üldözték a „klerikális reakciót”. |
| 2011.10.30 | Echo.TV - Időrosta | Szentesi Zöldi László műsora. Vendég: Birinyi József elnök (Hungarikum Szövetség). Téma: Hungarikumok a XXI. században. Ólmosi Zoltán történész, levéltáros (MOL) és Kovács Tamás történész, levéltáros (MOL). |
| 2011.10.30 | FashionTime - Karnyújtásnyira a történelem | 2011. november 19-én rendezi meg a Magyar Országos Levéltár a Karnyújtásnyira a történelem - Levéltári éjszaka sorozat idei rendezvényét, amelynek vendége Náray Tamás lesz. |
| 2011.10.28 | hvg.hu - Kádár János tyúkjai és a párttitkárnak bevallott szerető | Miért mellékelte szeretője Balatonszabadiból írt levelét egy kétségbeesett nő, és miért fordult szintén a párttitkárhoz levélben a megvert, megalázott feleség? A Kádár-kor megrázó hétköznapjait és a kádári elit viselkedését kutatják újabban a történészek és a levéltárosok. |
| 2011.10.28 | IT Business Online - Lesz egyszer egy e-levéltár | Az elektronikus archiválás hivatalos elfogadása nagy könnyebbség lenne, ugyanis még ma is papíron kell megőrizni az eredeti dokumentumokat. De ha majd egyszer befejeződik az e-levéltár projekt… |
| 2011.10.19 | Delmagyar.hu - Államosított levéltár: kutatóműhelyből hivatal? | Visszatér 2012. januártól a levéltári rendszer az 1968 előtti struktúrához: a területi intézmények ismét állami fenntartásban működnek. A tulajdonosváltás azonban nem zárul le. Úgy hírlik, hogy a szakmai műhelyeket 2013-tól bekebelezi az országos levéltár, miközben a megyei levéltárak közvetlenül a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárságának fenntartásába kerülhetnének át. |
| 2011.10.18 | Hirado.hu - Semjén: a nemzet története a családok története | Körülbelül 35-40 millió anyakönyvi adatot őriz az Országos Levéltár. |
| 2011.10.17 | Reader's Digest - Mit mentene ki tűz esetén? | Megkérdeztünk néhány múzeumi embert: mi a legféltettebb kincsük? Íme, válaszaik a vadnyugati puskától a mamutcsontvázig |
| 2011.10.14 | Népszabadság - Kutatás saját hosszabbítóval | Éles vita bontakozott ki a levéltáros-társadalomban, miután eldőlt, hogy januártól a megyei önkormányzatoktól – a kormányhivatalokon keresztül – állami fenntartásba kerülnek a megyei levéltárak. |
| 2011.10.12 | Múlt-kor - "Nála még a levél, vagy ahhoz hasonló" | Ha csőrében levelet tartó hollót látunk, azonnal tudjuk: a Magyar Posta szimbólumáról, Szilágyi Erzsébet levelét hordozó hollóról van szó. De vajon mióta működik a posta intézménye? - tette fel a kérdést Tuza Csilla, s igyekezett annak megválaszolására a Magyar Országos Levéltár (MOL) honlapján. |
| 2011.10.11 | Hír TV - Ősök tere - Indexre tett könyvek 1945 után (+videó) | A szovjet megszállással egy időben kezdődik meg a könyvtárak átfésülése. Az ideiglenes kormány több ezer könyvet tilt be. A valóban antiszemita és náci szellemiségű irodalom mellett anatéma sújtja Almásy László és Klebelsberg '45 előtti műveit is. Vendégek: Nagy Gábor, a Magyar Országos Levéltár dolgozója, Sipos Anna Magdolna intézetigazgató, PTE |
| 2011.10.11 | Népszava - Kivérző kulturális büdzsé | Negyedével kurtítják meg jövőre a kulturális büdzsét a költségvetési törvény jelenlegi számai szerint, amely így minden eddiginél alacsonyabbra, harminc milliárd forint alá csökken. Idén 39 milliárd forintról indult a kulturális költségvetés, év közben mintegy öt milliárd forintot már elvontak belőle. Az elvonást elsősorban a bérkeretet érinti, így mintegy 15-20 százalékos létszámleépítésre számíthatnak a tárcához tartozó intézmények. |
| 2011.10.10 | Népszabadság - Egységes archívumi rendszer épül | A születési anyakönyvi kivonatokkal, régi bírósági iratokkal vagy mondjuk az adóösszeírásokkal nincs gond – ezeket különösebb változás nélkül őrzik évtizedek, évszázadok óta a helyi levéltárak. Manapság viszont, amikor a hivatalos, köz- és államigazgatási iratok majdnem teljes tömege már digitális úton készül, s ezeknek legtöbbször egyáltalán nincs analóg lenyomatuk, felvetődik a kérdés: az utókor kutatói bogarászhatnak-e majd a saját vagy az érdeklődő közönség kedvére a dokumentumok között? |
| 2011.10.04 | Múlt-kor - Hamis ezüstpénz | A történelem folyamán, ahol pénzt vertek, ott megjelent a hamis pénz is. Ezen a héten egy ilyet, II. József hamis ezüst tallérját tette közzé a Magyar Országos Levéltár. |
| 2011.10.01 | Honvédelem.hu - Egy világjáró közép-európai polihisztor | Benyovszky Móric születésének 265. és halálának 225. évfordulója az idén először kiemelt ünnepeink sorába emelkedett. A kettős jubileumi év alkalmából a Magyar-Madagaszkári Társaság (MMT) Benyovszky emléknapot napot szervezett szeptember 30-án, pénteken az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Budavári Palota-beli dísztermében. |
| 2011.09.29 | Nogradarchiv.hu - Magyar részvétel a Vajdasági Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlés | A konferencia első napján került bemutatásra a vajdasági levéltáros egyesület új kiadványa, mely a Magyar Országos Levéltár által kiadott, segédlevéltárosok számára készült Levéltári Ismeretek című oktatási segédanyag első részének anyagát teszi közzé szerb nyelven. |
| 2011.09.23 | Erdely.ma - Címeres konferencia Sepsiszentgyörgyön | Kisebb szakmai értekezésnek is beillett volna az a tárlatmegnyitó, melyet a tegnap és ma zajló Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön című konferenciába ékeltek. |
| 2011.09.20 | Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés értelmében Erdélyt kettéosztották. Az ünneplés közepette megkezdődött a tervezgetés a visszacsatolt területek "magyar szempontú" gazdasági újjászervezésére. Paládi Zsolt egy ezzel kapcsolatos mikrotörténelmi forrást mutatott be tegnap a Magyar Országos Levéltár oldalán. | |
| 2011.09.14 | Múlt-kor - A csaló, aki diplomáciai botrányt kavart | A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1925-ben 24 millió koronát fizetett ki mindenfajta fedezet nélkül egy Georges Deve nevű szélhámosnak. A számára kiállított ajánlólevél révén a budapesti francia követség is belekeveredett az ügybe - mutatta be a pénzügyi skandallum történetét Ásványi Szabolcs a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
| 2011.09.01 | La Femme - Láthatatlan asszonyok | A Rákóczi-kor asszonyai is éppen olyanok, mint akiket ma ismerünk, látunk! Azaz talán mégse egészen olyanok, hisz kétszáz esztendő pora vonja be őket. |
| 2011.08.23 | Múlt-kor - Interneten a legkorábbi teljesen magyar nyelvű térkép | A szakirodalom szerint "valószínűleg a legkorábbi teljesen magyar nyelvű" térképet Kovács János (1700 k.-1764), az első magyar nyelvű földrajzi, leíró statisztikai munka, "Az esztergomi érseket illető jószágoknak geographica-topographica descriptiója" című mű szerzője készítette - mutatta be a különlegességet Török Enikő a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
| 2011.08.18 | Zipp.hu - A fiumei kikötő történetének fél évszázada | A fiumei (rijekai) kikötő történetének fél évszázadát dolgozták fel hétéves kutatómunkával a Somogy megyei és a fiumei levéltár munkatársai. |
| 2011.08.16 | Index.hu - Titkolják a már nem is titkos iratokat | Szigorúan titkosként őrizget a Belügyminisztérium irattára négy olyan dokumentumot, amelyek a csernobili atomkatasztrófa után születtek Magyarországon. |
| 2011.08.09 | Hajdú Online - Három levéltár összefogásának gyümölcse Debrecenben | Dokumentumok Derecske történetéhez című tárlat a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Magyar Országos Levéltár és a Román Állami Levéltár Bihar Megyei Igazgatósága gyűjteményeiből mutat be fotómásolatokat |
| 2011.08.09 | Múlt-kor - Sportrepülővel a Balatonhoz | A Balaton és egyben a repülés népszerűsítését szolgálta az 1936-ban, Siófok központtal megrendezésre került nemzetközi repülő csillagtúra és találkozó - mutatta be Rehák Géza a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
| 2011.07.27 | HVG.hu - Megfejtették az utolsó 1848-as tábornok rejtélyét | Az 1849. július 29-én vezérőrnaggyá előléptetett Gál Sándort tartják a szabadságharc utolsóként kinevezett tábornokának. A Magyar Országos Levéltárban (MOL) őrzött, formailag meglehetősen furcsa oklevél azonban számos kérdést vet fel. |
| 2011.07.26 | Nol.hu - Véres csaták 3D-ben | Szokatlan, mi több, páratlan projektummal segítené a honi történelemoktatást a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Országos Levéltár, valamint a Magyar Tudományos Akadémia összefogásával és szakmai hátterével készülő Időutazás az osztályteremben című segédanyag. |
| 2011.07.21 | Múlt-kor - E-levéltár a jövő levéltárosainak | 2011. július 13 és 15-e között, Badacsonytomajon került megrendezésre az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósításra kerülő, Elektronikus Levéltár projekt szakmai konferenciája „E-levéltár - A jövő levéltáráról a jövő levéltárosainak” címmel. |
| 2011.07.20 | Romkat.ro - Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség | A Gyulafehérvári Érseki Levéltárat is meglátogatták a magyar és a román közlevéltárak képviselői |
| 2011.07.14 | Hiradó.hu - Közösen kutatja Magyarország és Románia Erdély kincseit - videóval | A magyar és a román levéltár együtt tárja fel az Erdélyre vonatkozó levéltári gyűjteményeket. |
| 2011.07.14 | Transindex.ro - LEÉPÜL EGY MÍTOSZ? | Útmutatók történészeknek: magyar-román levéltári megállapodást írtak alá |
| 2011.07.14 | Mediatica.ro - Példátlan együttműködési egyezmény a magyar és a román nemzeti levéltár között | Közös programnak tekintik az 1918/1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését. |
| 2011.07.04 | Origo.hu - Széchenyi szemöldökén lovagol a magyar diák | Oktatási segédanyagnak szánják azt a filmsorozatot, amelyben 3D-s animációk és élőszereplős jelenetek próbálják izgalmassá tenni a magyar történelmet iskolások számára. A projekt szakmai partnere a Magyar Országos Levéltár. |
| 2011.06.27 | Múlt-kor - A haditérképészet kezdetei a Habsburg Monarchiában | Egy várépítész-família eleddig ismeretlen történetét tárja az olvasók elé Pálffy Géza, akinek munkája a Magyar Országos Levéltár gondozásában jelent meg. |
| 2011.06.22 | Index.hu - Nem Kassán múlott a magyar hadüzenet? | Varga Éva levéltáros és Vaszilij Hrisztoforov orosz történész fontos kutatási eredményről számoltak be egy budapesti konferencián. Eszerint a kassai bombázástól függetlenül eldőlt, hogy Magyarország hadba lép 1941-ben a Szovjetunió ellen. |
| 2011.06.21 | Múlt-kor - Miki egér köszönt be az első hazai tévén | "Akié a televízió - azé a világhatalom!" E feltűnő címen közölt írást a Pesti napló 1934. január 28-ai számában. A Londonból tudósító írás nemcsak a Jules Verne egy 1889-ben írt novellájában még "Phototelegraph" néven szereplő találmány gyakorlati megvalósulásáról szólt, hanem a 20. század legnagyobb technikai felfedezésének kikiáltott találmány várható mindennapi hatásaira, így a házi televíziózásra, vagy a gramofon ”halálára” is kitért - mutatta be Nyeste Sándor a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
| 2011.06.20 | Népszava online | Meglepetésvendégek, rendhagyó kiállítások, ételkóstolók, vetélkedők, kulturális kaszinó várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtárban, illetve a Magyar Országos Levéltárban a múzeumok éjszakáján június 24-én. |
| 2011.06.18 | Népszabadság online - Osztrák lobogó büszke turullal | Legújabbkori kommunális jelképeink meglehetősen színes és főleg igen zavaros világában három szakértő: Pandula Attila egyetemi docens, címerés zászlótervező, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság főtitkára, valamint Rácz György és Kurecskó Mihály, a Magyar Országos Levéltár (MOL) címertanban szintén járatos munkatársai igyekeztek elnavigálni bennünket. |
| 2011.06.17 | Népszava online | A Múzeumok Éjszakáján, szombat, 17 órakor Élő MúzeumCafé várja a Szentendrei Képtár látogatóit Szabódások Szentendrén címmel. A beszélgetésben részt vesz Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, Hammer Ferenc szociológus, médiakutató, Mink András történész, újságíró-szerkesztő, Kende Tamás történész-muzeológus, a kiállítás egyik kurátora. |
| 2011.06.14 | MTI - Olyan, mint amilyennek tervezték - Megnyílt a Horthy bunker | A Gödöllői Királyi Kastélyban 2011. június 15-én adták át Horthy Miklós kormányzó bunkerét, amit a II. világháború alatt kezdtek el építeni. A létesítményt először a múzeumok éjszakáján láthatja majd a nagyközönség. |
| 2011.06.02 | Építészfórum - Legendák helyett tények az F4-ről, Rákosi bunkeréről | A létesítmény neve: F-4. Az elnevezés nem titkos jelszám, melyet a hasonló hazai objektumok titkosítására és védelmére hoztak létre, hanem a Földalatti Gyorsvasút (most metró néven ismert) négyes számú munkaterületéről kapta a nevét. |
| 2011.05.28 | Magyar Szó - Múzeumok majálisa | "Szebb tavaszi ragyogást el sem lehet képzelni a sátoros ünnephez, mint amilyen azon a szombaton volt, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében a múzeumok a majálisukat ünnepelték. A pompás seregszemlét az ég derűvel szentelte meg, bemunkálta a maga áldását a színes szőttesekbe, a kékfestő asztalkendőjébe és a cserépedények tarka zománcába egyaránt." |
| 2011.05.28 | Múlt-kor - "Reám fogta, hogy én boszorkán vagyok..." | Az 1755-ben, Arad vármegyében boszorkánysággal megvádolt Pásztor Kata - feltehetően kínvallatás eredményeként megszületett - vallomását Zsupos Zoltán mutatta be a Magyar Országos Levéltár oldalán. Ebben nem csak a kor hidelemvilágával kapcsolatban, hanem a nyugati kihallgatási jegyzőkönvek mintáinak követésére is találunk bizonyítékokat. |
| 2011.05.27 | Múlt-kor - Brodarics "felmondó levele" könyvvé nőtte ki magát | Megjelent A Brodarics-emlékkönyv, nevezetesen az a kötet, amelynek középpontjában Brodarics István humanista főpap-politikus-diplomata I. Ferdinánd habsburg uralkodónak írt "felmondó levele" áll. |
| 2011.05.23 | Szabarchiv - Nők a történelemben | Elfogult beszámoló az Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel a Magyar Országos Levéltárban tartott konferenciáról és kiállításról |
| 2011.05.21 | MTV1 - Aranymetszés | Károlyi Sándorné és a kuruc világ címmel kamaratárlat nyílt a Magyar Országos Levéltárban. A bejátszásban (a 22. perctől) a történelmi hátteret mutatja be Trostovszky Gabriella és Laczlavik György. |
| 2011.05.11 | Index.hu - Oszlik a köd a titkos csernobili iratok körül | A Belügyminisztérium irattárában tárolnak egy sor olyan dokumentumot, amelyek a csernobili atomkatasztrófa után születtek Magyarországon, és valamiért huszonöt év után is indokoltnak tartják szigorúan titkos minősítésüket. A közérdekűadat-igénylésünkre befutott válaszokból kiderült, a honvédelmi tárcának 2007 óta már nincs titkolnivalója, a Külügyminisztérium titkai pedig a levéltárban, a 138-as számú dobozban vannak. |
| 2011.05.03 | Kultúra.hu - Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban - konferencia és kiállítás | "Fáj a lelkem nagy nyomorúságokon" - Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel konferenciát tartanak, és "Egy puszta házban, üres kamrában " - Károlyi Sándorné és a kuruc világ címmel kamaratárlat nyílik pénteken a Magyar Országos Levéltárban. |
| 2011.04.29 | MR1 - Kossuth: Hosszú út porából... - úton-útfélen | Az utazás története egyidős az emberiség történetével. De vajon mióta vannak útikönyvek, s mióta vannak utazók és turisták, mióta nyaralunk? Hogyan változtak az évszázadok során az utazás indítékai? Hogyan jött létre az ókori birodalmak mindenhova elérő úthálózata, s miért nem maradt meg mindez a középkorra? Vendég: Kulcsár Krisztina történész, levéltáros. |
| 2011.04.20 | A Magyar Országos Levéltár munkatársainak előadása és Kulturális Kaszinója a Nyíregyházi Főiskolán (http://www.szabarchiv.hu/) | A Nyíregyházi Főiskola Ötórai tea című programsorozatában április 19-én a Magyar Országos Levéltár munkatársai idézték fel a Rákóczi-szabadságharc időszakát. |
| 2011.03.31 | Teadélután - MTV1 (kb. 20.perctől) | Magyarországon a lottójáték állami monopólium és mint ilyen társadalmilag hasznos tevékenységeket is támogat. Kulcsár Krisztina (MOL) bemutatja, hogy ez már a XVIII. század végén, II. József uralkodása idején is így működött. |
| 2011.03.10 | Teadélután - MTV1 | Szerencsehíradó. A hazai lottósorsolás kezdete Mária Terézia nevéhez fűződik. Ő adta ki az engedélyt a játék bevezetésére 1762-ben. Az Országos Levéltárban megtalálható engedélyt Kulcsár Krisztina mutatja be. |
| 2011.03.08 | Ősök tere - Hírtv.hu | Az újvidéki razzia felelősségre vonása - Ősök tere (videó) 1942 elején súlyos atrocitások történnek Újvidéken. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök hadbírósága négy halálos ítélet hoz. A főbűnösök azonban Németországba szöknek. A vádlottak padján ült a börtönbüntetésre ítélt Képíró Sándor is. A stúdióban: |
| 2011.02.12 | Magyar Nemzet Online | Balogh János Mátyás (MOL) történész egy lelkes naplóíró XIX. századi katonaemlékeit teszi közzé blogjában. A számtalan kalandot megélt Lowetinszky János József csaknem ötven évig jegyezgetett mintegy húszezer oldalt kitevő füzeteibe. |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
| 2010.12.10. | Múlt-Kor történelmi portál | A második világháború utáni csehszlovák–magyar kapcsolatok egyik legmeghatározóbb, nem éppen pozitív figuraként értékelhető személye volt Vladimír (Vlado) Clementis csehszlovák külügyi államtitkár, majd később külügyminiszter, aki főszerepet játszott a két állam közötti úgynevezett lakosságcserében. A sors furcsa fintora azonban, hogy a politikus bár keményvonalas szlovák nacionalista volt, felmenői és rokonai közül számosan (a legtöbben) a "barikád másik oldalán" álltak - derül ki egy, az idén örvendetesen megújult Turul című magazinban megjelent családtörténeti felfedezésből. |
| 2010.12.08. | MTV1 regionális híradó | Digitális megőrzés lépésről lépésre |
| Múlt-kor történelmi portál | ||
| 2010.12.05. | Múlt-kor történelmi portál | Széchenyi konferencia |
2010.11.15. | MTV 1 Nappali c. műsora | Rácz Attila és Katona Csaba a hangulatjelentésekről. 54. perctől. |
2010.11.13. | Magyar Nemzet online | Az 1988–89-es hangulatjelentéseket teszi közzé a fővárosi levéltár legutóbbi forráskiadványa. A Katona Csaba és Rácz Attila jegyezte kötet 1989 őszéig mutatja be, milyen szövegek kerültek a lakosság lelkiállapotáról az MSZMP, illetve az MSZP vezetőinek asztalára. |
2010.11.05. | Balatonfüred zene és cigányzenészek nélkül nem lehetett volna igazi fürdőhely másfél századdal ezelőtt állítja Katona Csaba. A Magyar Országos Levéltár levéltárosa a közelmúltban rendezett pécsi cigánytörténeti konferencián tartott előadást a füredi cigányzenészekről, fürdőhelyi zeneszolgáltatásról a fürdőigazgatósági naplókra és más feljegyzésekre alapozva. | |
2010.11.02. | Index.hu | A hangulatjelentésekre azért volt szükség – mondta el Rainer M. János történész a Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig (szerkesztette: Katona Csaba és Rácz Attila) című könyv bemutatóján –, mert a döntéshozók információhiányban szenvedtek. |
2010.10.29. | Ősök tere - HírTV.hu | A törvénytelen nyilaspuccs után azonnal megkezdődik a nemzetiszocialista pártállam kiépítése. 1944. október közepétől 1945. április elejéig a Szálasi-féle belügyminisztériumot többszörösére duzzasztják. Korlátlan hatalmat adva a tárcának. A stúdióban: Kovács Tamás történész és Kovács Zoltán András történész |
2010.10.29. | A Népszabadság on-line oldalán néhány levéltár, köztük a Magyar Országos Levéltár honlapjáról | |
2010.10.28. | A Magyar Nemzeti Múzeumba érkezett a Magyar Országos Levéltárból a legnagyobb magyar utolsó, 1860. március 3-tól április 1-ig vezetett döblingi naplója, amely november 18-ig tekinthető meg a Széchenyi világai című kiállításban. | |
2010.07.24. | Múlt-Kor történelmi portál | Az 1758 augusztusában Nagykárolyban váratlanul elhunyt gróf Károlyi Ferenc temetési szertartása a családi levéltárban fennmaradt iratok és a temetési menetet ábrázoló, nagyméretű tusrajz segítségével meglehetősen pontosan felidézhető - ismertette Laczlavik György a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
2010.07.20. | Múlt-Kor történelmi portál | 1771 júliusában rendkívüli ünnepségsorozat vette kezdetét Magyarországon. Mária Terézia magyar királynő több éven át húzódó diplomáciai tárgyalások árán elérte, hogy a Raguzai Köztársaság kiszolgáltassa államalapító királyunk épen maradt kézereklyéjét - mutatta be Szirtes Zsófia a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
2010.07.20. | Retro Rádió: Helytörténeti konferenciát rendeztek Nyíregyházán | A Retro Rádióban Reisz T. Csaba főigazgató a honismereti kutatásokról és azok finanszírozásáról |
2010.07.12. | Múlt-Kor történelmi portál | A Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese szerint a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére. |
2010.07.10. | Múlt-Kor történelmi portál | A Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. Titkársági anyagában fennmaradt jubileumi fényképalbum képeinek közzétételével a másfél évszázada, 1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó Titusz emléke előtt tiszteleg a Magyar Országos Levéltár. |
2010.07.03. | Múlt-Kor történelmi portál | A Fővárosi Állat- és Növénykert egyike Földünk legrégebbi állatkertjeinek. Hazánkban elsőként, a világban pedig huszonötödikként 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit - mutatta be Tuza Csilla a Magyar Országos Levéltár oldalán. |
2010.06.17. | Múlt-Kor történelmi portál | A Múlt-Kor honlapján a Magyar Országos Levéltár Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 című DVD lemezéről. |
2010.06.10. | Trádió-Szőkenő c. műsor | A szőkenő c. műsorban Trianonról. Vendég: Kovács Tamás történész - Magyar Országos Levéltár. |
2010.06.04. | Fn.hu / Tudomány | Híd a trianoni szakadékon: A tudomány végzi a dolgát. Az egyre hisztérikusabb szlovák-magyar viszonyra fittyet hányva Kassa Város Levéltára és a Magyar Országos Levéltár összefogott a közös múlt feltárására, tudományos együttműködésre. |
2010.06.02. | A Magyar Országos Levéltár és Kassa Város Levéltára között létrejött együttműködési keretszerződésről | |
2010.05.11. | Ősök tere - HírTV.hu | Álszentség - Kádár a Vatikánban - Ősök tere (videó) |
2010.05.10. | Egyházüldözés a Kádár-rendszer alatt, Átvilágítás, tényfeltárás, vagy múltfeltárás? - Szabó Csaba történész így összegezte a konferencia tanulságait | |
2010.05.06. | Gödörből gödörbe konferencia a Vas Megyei Levéltárban | |
2010.05.02. | Kossuth Rádió | Május 2-án a Kossuth Rádió Gondolatjel c. adásában Ocsovai Gábor beszélgetett Kovács Tamással a Horthy-korszak politikai rendőrségről. |
2010.04.26. | Ősök tere - HírTV.hu | Kovács Tamás a Hír Tv Ősök tere című músorának e heti egyik vendége. Az adás témája a II. világháború alatti magyar államvédelem. Kollégánk elsősorban a kor rendőrségi munkájáról, néhány nagyobb nyomozásról, az államvédelmi munka jogi hátteréről és az 1942-ben létrehozott Államvédelmi Központról való ismereteit osztotta meg. |
2010.04.18. | MTV - Ma reggel | Szabad a barangolás a középkori oklevelek között |
2010.03.29. | 2010. március 29. Interneten a középkori oklevelek | |
2010.03.25. | A Rendszerváltás Magyarországon, 1987-1990 című DVD kiadvánnyal és 2010. március 25-i bemutatójával kapcsolatos média megjelenések | |
2010.03.16. | Múlt-kor történelmi portál |
|
2010.01.28. | Magyar Televízió M1 Az Este című műsor | Kovács Tamás történész |
2010.01.04. | Az interneten terjeszkedne a Magyar Országos Levéltár | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
| 2009.09.24. | http://www.ipon.hu/hir/elektronikus_lesz_a_leveltar/8813 | Beszámoló az "Elektronikus levéltár" projektről |
| http://fmh.hu/kultura_oktatas/20090924_kiralylanyok_messzi_foldrol | Beszámoló a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról | |
| 2009.09.22. | http://www.fntudosito.hu/riport/4071 | A Figyelőnet egy olvasójának tudósítása a Kulturális Örökség Napjai rendezvényéről |
| 2009.09.15. | Összefoglaló a Kulturális Örökség Napjai történetéről; statisztikai adatok | |
| 2009.09.14. | http://www.papiruszportal.hu/site/?f=7&p=50&n=2631 | Beszámoló az MNM Királylányok messzi földről című kiállításán látható MOL dokumentumokról, a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról |
| 2009.09.13. | http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=2262 | |
| http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/09/13/18/Foter_2008_szeptember_13__Epitett_oroksegunk.aspx | A Kulturális Örökség Napjai programajánlója az MTV Főtér című műsorában | |
| 2009.09.09. | Beszámolók az "Elektronikus levéltár" projektről | |
| http://www.ringmagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6204:az-oeroekkevalosagra-keszuelnek-a-leveltarakban&catid=121:kultura&Itemid=63 | ||
| http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=48362&ajanlo=hirmag | ||
| http://www.tozsdeforum.hu/i/c-indul_az_elektronikus_leveltar-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-398124.html | ||
| http://tranzitonline.eu/2/gazdasag/hirek/2009-09-08/indul-az-elektronikus-leveltar-projekt | ||
| http://hirek.prim.hu/cikk/74662/ | ||
| http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/Regionalis%20Hiradok/Budapesti%20Regionalis%20Hirado.aspx | ||
| http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=26223 | ||
| http://infovilag.hu/hir-15670-elektronikus-leveltarak-letesulnek.html | ||
| http://www.sg.hu/cikkek/69624 | ||
| http://www.euroastra.info/node/31735 | ||
| http://www.budapestinfo.eu/hirek/20090907/kozel_3_milliardbol_epul_az_elektronikus_leveltar | ||
| http://www.itbusiness.hu/hirlevel/itbusiness_today/2009-09-08_it_business_today_951.html?query=Nokia | ||
| http://www.nyest.hu/hirek/elektronikus-leveltarakat | ||
| http://www.mno.hu/portal/661222 | ||
| http://nol.hu/kult/miniszterelnoki_e-levelek__most_es_mindorokke_ | ||
| http://penz-tokepiac.atkft.eu/node/43358 | ||
| http://www.hunvista.net/2009/09/07/digitalizaljak-a-leveltarakat/ | ||
| http://www.hirszerzo.hu/cikk.kozel_3_milliardbol_epul_az_elektronikus_leveltar.122153.html | ||
| http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=48351&ajanlo=RSS | ||
| http://index.hu/tech/2009/09/07/gyorsabban_lehet_majd_iratokhoz_jutni_az_elektronikus_leveltarakban/ | ||
| 2009.09.08. | http://www.tte.hu/?page=hirek&id=5397 | Beszámoló az MNM Királylányok messzi földről című kiállításának előkészületeiről, a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról |
| 2009.09.06. | http://www.euroastra.info/node/31606/print | |
| 2009.09.04. | http://infovilag.hu/hir-15658-kiralylanyok-messzi-foldrol.html | |
| http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&articleID=233228&ctag=articlelist&iid=1 | ||
| http://www.mgonline.hu/files/2009_09_04_Samsung.pdf | ||
| 2009.08.29. | http://www.muemlekem.hu/magazin/nemzeti%20muzeum%20katalan%20kiallitas%20ladanyitas | |
| http://viribusunitis.blog.hu/2009/08/29/kiallitas_50 | ||
| http://szentkoronaradio.com/kultura/2009_08_29_%E2%80%9Ekiralylanyok-messzi-foldrol%E2%80%9D | ||
| 2009.08.28. | http://www.magyarnemzet.hu/portal/659270 | |
| http://mult-kor.hu/20090828_megerkeztek_a_kozepkori_kiralylanyok_kincsei | ||
| http://www.metropol.hu/kultura/cikk/450504 | ||
| http://www.kulturpart.hu/latvanypart/14701/az_elso_magyarkatalan | ||
| 2009.08.27. | http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=99224 | Interjú Reisz T. Csaba főigazgató-helyettessel a Hétköznapi tudomány című műsorban az anyakönyvi kutatásról |
| 2009.07.22. | Múlt-kor http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=25395 | Beszámoló a levéltár rendszerváltás történetét bemutató új virtuális kiállításáról. |
| 2009.06.21. | Duna II. Híradó | Beszámoló a Múzeumok Éjszakájáról |
| 2009.06.18. | Múlt-kor http://mult-kor.hu/cikk.php?id=25055 | A levéltár Múzeumok Éjszakája keretében tartott rendezvényének beharangozója. |
| 2009.06.09 | Klubrádió - Köz-kincs | A somogyvári bencés apátság alapítólevelének másolata a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága ajándékaként a MOLgyűjteményébe került |
| 2009.06.03. | http://kultura.hu/main.php?folderID=1300&articleID=284628&ctag=articlelist&iid=1 | |
| http://mult-kor.hu/20090603_elmenyszeru_oklevellel_alapitottak_a_somogyvari_monostort | ||
| 2009.06.02. | http://nol.hu/kult/masolatban_tert_haza_a_somogyvari_alapitolevel_ | |
| http://www.somogyvar.hu/index1.html | ||
| 2009.02.10. | MTV-Kultúrház http://www.mtv.hu/videotar/?id=38009 | Beszámoló az új levéltári honlapról |
2009.01.24. | Az 1975. január 15-én lezuhant Malév-gép balesetének körülményeivel kapcsolatos levéltári iratok bemutatása | |
| 2009.01.23. | Múlt-kor http://www.mult-kor.hu/20090123_megujult_a_magyar_orszagos_leveltar_honlapja | Beszámolók az új honlap megnyitója alkalmából rendezett sajtóbemutatóról |
| Prim online http://hirek.prim.hu/cikk/71183/ | ||
| Volksgruppen http://volksgruppen.orf.at/magyarok/aktualis/stories/95597/ | ||
| Hírfal.hu http://www.hirfal.hu/?msgid=2067008 | ||
| 2009.01.22. | Magyar Nemzet Online http://www.mno.hu/portal/61105 | |
| Magyarország.hu http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/kultura/leveltar20090122.html | ||
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2008.12.26. | A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kritikai portálja, a Revizor beszámolója a Nagy Imre per anyagának digitalizálásával kapcsolatban | |
2008.06.25. | A Nagy Imre per anyagának digitalizálásával kapcsolatos megjelenések a médiában | |
2008.06.14. | 2008. június 14-én a Hír TV Különkiadás című műsorában kiemelt szerepet kapott a Magyar Országos Levéltár bemutatása. Prof. Dr. Gecsényi Lajos főigazgató, Nyulásziné Dr. Straub Éva főosztályvezető és Katona Csaba levéltáros háromszor tíz perc erejéig a levéltár főépületéből élő adásban mutatták be az intézmény és épülete múltját és jelenét, továbbá az itt őrzött történeti iratanyagot. A műsor ismétlése megtekinthető 2008. június 18-án 14.05-kor. | |
2008.06.06. | Népszabadság Online Bemutatták a Nagy Imre-per dokumentumait | A Népszabadság Online beszámolója a Nagy Imre per anyagának digitalizálásával és annak bemutatásával kapcsolatban |
2008.05.19. | A Múzeumok Majálisáról a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kritikai portálja, a Revizor is beszámolt. Az esemény bemutatásakor külön kiemelték benne a Levéltár reneszánsz foglalkoztatóját. A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja: | |
2008.04.03. | Budapesti 7 nap | A Budapesti 7 nap című kulturális magazin eheti számában jelent meg a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával, Prof. Dr. Gecsényi Lajossal készített interjú A történelem ismerete a nemzeti tudat alapja címmel. A cikk pdf formátumban olvasható |
2008.01.14. | Megemlékezés dr. Varga Jánosról, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatójáról. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2007.11.21. | Online képvetítés a Karnyújtásnyira a történelem című rendezvényről | |
2007.11.19. | A Népszabadság cikkírója személyes élményeit írja le a "Karnyújtásnyira a történelem" címmel megrendezett éjszakai levéltári rendezvényen tapasztaltakról. Olvashatunk benne egy rövid interjút Reisz T. Csaba főigazgató-helyettessel és Kulcsár Krisztina főlevéltárossal is. | |
2007.11.12. | Amennyiben első, 2007 novemberében tartott levéltári éjszakánk játékos felhívását szeretné megtekinteni az est.hu virtuális hasábjain, kattintson ide: | |
2007.09.18. | OKM Kulturális Örökség Napjai - több mint kétszázezer látogató | Áttekintő minisztériumi beszámoló a 2007-e Kulturális Örökség Napjai című rendezvényről, mely a nyílt hétvége két napja alatt háromezer látogatót vonzott a Bécsi kapu téri főépületbe. |
2007.06.25. | A "köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló" 1995. évi törvény módosítása értelmében bezárta kapuit a KSH levéltára, melynek terjedelmes iratállományát a Magyar Országos Levéltár vette át. A törvénymódosításról (még jövő időben megfogalmazva) az alábbi cikkben olvashat: | |
2007.05.23. | OKM Az Országos Levéltárba került Széchenyi halálozási jegyzőkönyve | Gróf Széchenyi István 1860-ban kelt halotti jegyzőkönyvét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke adta át ünnepélyes keretek között a Magyar Országos Levéltárnak. |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2006.11.06. | Történészeknek és politikusoknak címezte azt az ötvenhat kérdést a nevében legalábbis tekintélyes Összmagyar Testület, amely az '56-os eseményeket szeretné, immár végleg, tisztázni. A néhol költői, néhol csupán provokatív kérdések közül a második így hangzik: Miért lehetséges, hogy ötven évvel a történések után is "sok a tisztázatlan kérdés", nem kutathatók a levéltárak? | |
2006.10.30. | A Holland Nemzeti Levéltár a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között átadta az eddig ott őrzött Rákóczi-iratokat az Országos Levéltárnak. Az eseményről az érdeklődők a következő linkeken keresztül tájékozódhatnak: | |
http://www.kultura.hu/culture/history/news/D104_cikk_14956.html | ||
fidesz.hu Rákóczi-iratokat kapott a Magyar Országos Levéltár | ||
19562006.hu (a 2006-os emlékév honlapja) Rákóczi-iratokat kap a Magyar Országos Levéltár | ||
2006.10.13. | Interjú Gecsényi Lajossal az 1956-os eseményekre emlékezve. | |
2006.10.05. | A Holland Nemzeti Levéltár a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között átadta az eddig ott őrzött Rákóczi-iratokat az Országos Levéltárnak. Az eseményről az érdeklődők a következő linkeken keresztül tájékozódhatnak: | |
2006.09.28. | ||
2006.07.05. | A maga nemében egyedülálló tudományos művet mutattak be a napokban a Magyar Országos Levéltárban. A Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban című dokumentumgyűjtemény megszületését az intézmény főigazgatója, Gecsényi Lajos, aki a magyar-orosz levéltári vegyes bizottság magyar társelnöke, igen nagy jelentőségű eseménynek minősítette. | |
2006.06.02. | Zenta Község Hivatalos Honlapja A közös történelem összeköt minket | Zenta szabad királyi várossá nyilvánításának 500. évfordulója alkalmából tegnap nyitotta meg kapuit a Levéltári Napok. Fodor István a zentai Történelmi Levéltár igazgatója a Városháza dísztermében megtartott köszöntőjében többek között elmondta, hogy az elkövetkező két nap elsődleges célja, hogy a vajdasági, szerbiai és a magyarországi levéltárak képviselői megismerhessék egymás tevékenységét, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, s nem utolsósorban együttműködés alakulhasson ki a levéltárak között. |
2006.05.27. | Csak a nép bizalmát élvezte a Tildy-kormány. | |
2006.03.27. | Szombaton délelőtt negyvenedik alkalommal adta át a bírálóbizottság a Magyar Örökség díjakat, ezúttal a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. A magyar kultúra szellemi múzeumának nevezett díjra állampolgári jogon bárkinek módjában áll javasolni élő vagy elhunyt személyt, alkotást, együttest, intézményt, a magyarság hírnevét öregbítő, kiemelkedő szellemi teljesítményt. | |
2006.03.25. | Gecsényi Lajos a családi levéltárakról, a digitalizált anyagok élettartamáról és az Aranybulláról. | |
2006.03.04. | A kirakatban a sikerkiállítások, a hátsó traktusban a beázó raktárak. Pénz minden évben annyi, amennyit a politika épp jónak lát. Lapunk kerekasztalánál Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria, Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Múzeum, Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár, Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, valamint Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese beszélgetett arról, mit tehet egy szakmai szövetség, hogy enyhítse a kiszolgáltatottságot. | |
2006.03.02. | Megemlékezés a Magyar Országos Levéltár 250 éves évfordulójáról, Gyurcsány Ferenc látogatásáról és az évforduló apropóján szervezett szakmai konferenciáról. | |
1756. március 1-jén Batthyány Lajos nádor kinevezte az Archivum Regni első levéltárnokát, Csintó Imrét. Ezzel a lépéssel megszületett Magyar Országos Levéltár jogelődje. A Múlt-kor írása a magyar levéltárügy vázlatos történetét mutatja be a kezdetektől a jelenlegi épület átadásáig | ||
2006.02.28. | Minisztériumi megemlékezés a Magyar Országos Levéltár 250 éves évfordulójáról és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi látogatásáról. | |
2006.02.27. | MTI Gyurcsány Ferenc látogatást tett a Magyar Országos Levéltárban | A kormányfő az eszmecsere utána a sajtót úgy tájékoztatta, hogy a levéltár "három kihívás" előtt áll: az iratok tárolásához bővíteni kell a már meglévő óbudai raktárépületet; digitalizálni kell egy sor anyagot az állagromlás megelőzésére, és fel kell újítani az első világháború alatt emelt budavári épületet. |
2006.02.06. | Az Újbuda televízió riportja a Magyar Történelmi Archívumban megjelent Aranybulla bemutatásáról | A Szivárványszín kulturális magazin keretében készült riport .wmv formátumú (videó fájl) kiadása. |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2005.11.15. | Ez az Aranybulla nem az az Aranybulla; mi több, valójában egyik sem az "igazi" - derült ki Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szavaiból, amikor bemutatta II. András oklevelének fakszimile kiadását és az alapjául szolgáló, eredeti oklevelet. | |
2005.09.27. | Húsz év elteltével az is meglepetten csodálkozik rá a megélt valóságra, aki részese volt; hát még az, aki nem is emlékezhet rá. És mi lesz ötven, esetleg száz év múlva? Mire támaszkodhat majd az, aki akkor akar pontos képet kapni a mi korunkról? | |
2005.09.24. | Ősztől takaréklángra állítanak több kulturális intézményt a nyáron váratlanul elrendelt "maradványképzés" miatt. Ahol tudják, hitellel pótolják a kieső pénzt. A kultúra szűk esztendejévé vált az idei. | |
2005.09.03. | MTV Magazin Iratmegsemmisítés: a fővárosi levéltár főigazgatója tiltakozik | A Magyar Államkincstár tervezett tömeges iratmegsemmisítésével Á. Varga László szerint pótolhatatlan értékű forrásegyüttes pusztulhat el - Az országos levéltár vezetője szerint kollégája "csúsztat" |
2005.08.12. | Megtörtént, amire alighanem senki sem számított: az első hónap alatt tíz és fél ezren regisztráltak az Oktatási Minisztérium és a Magyar Országos Levéltár együttműködésével létrehozott csaladfa.emlekezet.hu weboldalon. | |
2005.06.30. | Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája, a Magyar Országos Levéltár és a Történelemtanárok Egylete szervezésében elindult családfakutató program segítségével mindenki felfedezheti, és felteheti az internetre saját családfáját. | |
Az Oktatási Minisztérium és a Magyar Országos Levéltár közösen indított családfaprogramja elsősorban a diákokat szeretné ösztönözni családjuk történetének felkutatására, és a fennmaradt tárgyi, írásos emlékek digitális megőrzésére. A csaladfa.emlekezet.hu weboldalról letölthető szoftverrel bárki számára elkészíthető a digitális családi krónika. | ||
2005.06.29. | A Magyar Országos Levéltár üzemelteti és tartja karban az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére létrehozott családi emlékezet program szoftverének futtatását biztosító szervereket, háttértárolókat. Az információk kezelését az adatvédelmi szabályoknak megfelelően szintén a levéltár látja el. | |
2005.06.10. | Az est.hu jelen cikkében a Levéltár Bécsi kapu téri főépületésről olvashatunk rövid ismertetőt. | |
Beszámoló a 2004-2005. év során a Levltárban bemutatott értékpapír kiállításról | ||
Az alábbi linkre kattintva rövid bemutatót olvashat a Magyar Országos Levéltár tevékenységéről. Az írás középpontjába a - méltán népszerű - családfakutatás került, melynek elkezdéséhez a cikk hasznos tanácsokat ad. | ||
2005.06.07. | A levéltárak nem készültek fel a XXI. századra | |
2005.05.05. | Fél évszázaddal ezelőtt minden csinnadratta nélkül "látták el" Magyarország felnőtt lakosságát a számos korábbi okmányt helyettesítő személyi igazolvánnyal. A másfél esztendeig tartó akció bevallott célja a papírmunka egyszerűsítése volt, de valójában leginkább államvédelmi megfontolások vezették. | |
2005.05.18. | A Magyar Televízió Századunk című műsorának 2005. május 18-i adásában Dr. Habsburg Ottó és Dr. Gecsényi Lajos történész a Magyar Országos Levéltár főigazgatója nyilatkozott a második világháborút követően négy megszállási övezetre osztott Ausztria 1955. évi függetlenné válása és demokratikus átalakulására emlékezve, utalva a magyar nép illúziójára, hogy Magyarország helyzete osztrák mintára bármit is változni fog vagy változhat. | |
2005.05.17. | Irreális számokat közölt a minap Oroszországban bemutatott Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban 1942-1953 című könyv apropóján a Népszabadságban nyilatkozó, a könyvet jegyző Varga Éva. | |
2005.05.12. | Népszabadság Online Mit kerestek a magyar katonák a Don-kanyarban? | 2005. május 11-én mutatták be a moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Intézet prezentációján a Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban 1942-53 című dokumentumkötetet, amely a közös magyar-orosz levéltári együttműködés keretében az Orosz Állami Katonai Levéltár és a magyarországi levéltárak dokumentumaiból közöl válogatást. |
2005.04.18. | A washingtoni Holokauszt Múzeum vitatja, hogy Magyarország kész lenne valamennyi, a kutatás számára fontos dokumentum átadására. A hazai levéltárak cáfolják ezt a véleményt. | |
2005.04.12. | Nyers Rezső, az 1990 előtti korszak meghatározó politikusa 2005. április 8-án a Magyar Országos Levéltár őrizetére bízta a pályája során összegyűjtött dokumentumokat. | |
2005.04.04. | A kommunizmus idején munkásmozgalmi papírgyűjtésre szólítottak egyházi körlevelek„Az ügynököknél sokkal fontosabb az egész rendszer embertelenségének feltárása, a működési mechanizmus bemutatása és megértése" - nyilatkozta Dr. Szabó Csaba a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese az egyházi személyek ügynökmúltjának feltárása kérdésében. | |
2005.03.12. | Amikor az MSZMP vezető testületei határoztak a szabadságharc utóéletérőlA Magyar Országos Levéltárban lévő MSZMP jegyzőkönyvek jól érzékeltetik, hogy mit jelentett a párt vezető politikusai számára március 15. és mit a negyvennyolcas forradalom. | |
2005.03.09. | „A levéltár inkább kultúra, mintsem az aktuális politika intézménye." A Magyar Országos Levéltár az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága részére tartott tájékoztatót, hogy képviselők megismerjék a levéltár tevékenységét, felépítését és történelmi épületét. | |
2005.03.05. | Szabó Csaba történész a közelmúlt megismerhetőségéről, a manipulált iratokról és az egyházi ügyekről„ Önmagában a név, a különféle listák közzététele csak rágalom. Ha majd felszabadítják az iratokat, akkor a neveket csak a személyes történetekkel együtt szabad közölni. Mindenkinek a saját történetével." - nyilatkozta Dr. Szabó Csaba főigazgató-helyettes az ügynöklisták internetre kerülésével kapcsolatban. | |
2005.03.03. | 2004 nyarán Budapestre került annak az anyagnak a nagy része, amely az 1956-ban Romániába internált Nagy Imre-csoport tagjainak lehallgatási jegyzőkönyveit, valamint a miniszterelnök snagovi naplóját tartalmazza. | |
2005.03.01. | Talán kiadják Nagy Imre „politikai végrendeletét" Nagy Imre legfontosabb írásaként számon tartott, a miniszterelnök romániai száműzetése alatt készített Gondolatok, emlékezések című, snagovi naplóként is ismert jegyzetei eddig csak Romániában jelentek meg. A román kiadás megjelenése mögött Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerint politikai megfontolások állhattak. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2004.12.06. | Azok a kádári szép napok címmel állított össze dokumentumgyűjteményt Simon István a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa és Szerencsés Károly kandidátus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense. A kötetet a Fókusz Könyváruházban Gyurkovics Tibor író méltatta. | |
2004.10.21. | A 20. századi orosz (szovjet)-magyar diplomáciai kapcsolatok történetéről nyílt kiállítás 2004. október 20-án a budapesti Orosz Kulturális Centrumban a magyar-orosz levéltári együttműködés keretében. | |
2004.10.05. | Ismertető a Rubicon 2004/7. számáról, amelyben a digitális történelmi portálok közül a Múlt-kor mellett az Archivnetet ismertetik. | |
2004.09.21. | A Népszabadság értesülései szerint még az idén a Magyar Országos Levéltár 650 ezer oldalnyi iratanyagot tervez kitenni a világhálóra. | |
2004.06. hó | Rubicon | Az elmúlt évek során az információs társadalom számos kihívás elé állította a történeti források legfontosabb őrzőhelyeit, a levéltárakat is. Kétségtelenül sok olyan fajsúlyos kérdés merül fel, amelyek megválaszolása komoly szakmai problémákat okoz. Ám az információs társadalom nem csupán kihívásokat, de lehetőségeket is teremtett a levéltárak számára. Így született meg az ArchivNet című elektronikus forrásközlő folyóirat. |
2004.07.13. | Magyarországon is elkezdődött a még élő náci bűnösök felkutatását célzó, az izraeli Wiesenthal Központ és egy amerikai alapítvány által szervezett akció. A holokauszt idején zsidókat gyilkoló személyekről egy telefonvonalra várják a bejelentéseket. | |
2004.04.22. | Magyar Hírlap Online Jaross-lista nincs, de vannak helyi névsorok | Talán a megyei levéltárak és helyi dokumentumok összesítéséből lehetne közelebb jutni a célhoz: az áldozatok névsorának teljessé tételéhez. |
2004.02.23. | Elkészült a II. világháború idején haláltáborokba hurcolt áldozatok névsoraival, az úgynevezett Jaross-listákkal kapcsolatos jelentés. | |
2004.02.11. | Nem mindennapos egyezkedéssorozat vette kezdetét, amikor három évtizede a magyar települések engedélyt kaptak, hogy saját címert alkossanak. A kampány nyomán számos, inkább a korszellemet, mint a heraldika szabályait tükröző, olykor megmosolyogtatóan elrettentő alkotás született. | |
2004.01.18. | Magyar Hírlap Online Aggályok hálójában a digitális családfa | Sajátos ötlettel állt elő az oktatási tárca: egy új program segítségével minden diák elkészítheti saját családfáját. |
2004.01.10. | Digitális családfa készítésére nyújt majd lehetőséget az a szoftver, amelyet az oktatási tárca hamarosan elhelyez a világhálón, a www.emlekezet.hu címen. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2003.10.22. | Ritkán esik szó arról, hogy az 1956-os magyar forradalomban lengyelek is részt vettek, még kevesebb arról, hogy a Magyar Országos Levéltár dokumentumainak a mentésében is segédkeztek. | |
2003.09.19. | Az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából idén is látogatható a Magyar Országos Levéltár főépülete. | |
2003.08.20. | Nagykereszt, középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt, ezüst érdemkereszt polgári és katonai tagozatai. Böngésszen Ön is! | |
2003.05.20. | Hiller Istvánt kapott megbízást a NKÖM miniszteri posztjára. Első lépései között rendezni kívánja a Magyar Országos Levéltár vezetését. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2002.12.26. | Magyar Hírlap Onlie A néprajz nem idealizál, hanem megőriz és tanít | A múltbéli élet napjainkra hagyománnyá vált, de nélküle nem érthetőek meg és ezért józan gondolkodással nem oldhatóak fel a társadalmi fejlődés ellentmondásai, hallottuk Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Egyetem etnográfus professzora előadásán. |
2002.11.14. | Budapest kronológia. Február 28. Átadták a Magyar Országos Levéltár új épületét a Bécsi út 314-324. alatt, egy szovjet laktanya területén. | |
2002.08.26. | Magyar Hírlap Online Indokolható a nyilvános adatok körének kiterjesztése | A kormány átvilágítási törvényjavaslatait áttekintő bizottság befejezte munkáját. A Sólyom László alkotmányjogász vezette grémiummal a kormányfő is egyeztet, ám e találkozó időpontja egyelőre nem ismert. A politika megkezdte a kihátrálást az átvilágítási törvényjavaslatok mögül - vélekedett lapunknak nyilatkozva Hack Péter, a bizottság tagja. A testület tegnap a távirati irodán keresztül nyilvánosságra hozta összegzését. |
2002.08.17. | Görgey Gábor kultuszminiszter Pauler Gyula-díjat adományozott Nyulásziné Dr. Straub Évának és Soós Lászlónak, a MOL főosztályezetőinek. Széchényi Ferenc-díjjal tüntette ki Gecsényi Lajost, a MOL főigazgatóját. | |
2002.07.01. | Jelenlegi ismereteink szerint az 1976. évi pártbizottsági ülések napirendjén egy esetleges ellenforradalmi megmozdulással kapcsolatos napirend nem szerepelt, írja Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója Nyakó István szocialista képviselő hozzá intézett levelére válaszolva. Nyakó azért fordult a főigazgatóhoz, hogy létezik-e olyan dokumentum, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnökkel kapcsolatban a Magyar Nemzet június 19-i száma közölt. | |
2002.06.26. | Oroszországi levéltárak anyagából nyílt 1848/49-es szabadságharcról megemlékező kiállítás a Magyar Országos Levéltár kiállítótermében. | |
2002.03.27. | Alighanem a hő hatására alapozott másolási technika elterjedése döbbentette rá az emberiséget arra, hogy az ókori rómaiaknak sem volt mindenben igazuk. Bár velük együtt hosszú évszázadokon át mi is meggyőződéssel vallhattuk, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. | |
2002.03.16. | A forradalom évfordulója alkalmából a világon mindenütt ünnepségeket szerveztek. Oroszországban az 1848/1849-es forradalom Oroszországból nézve elnevezéssel nyílt kiállítás Moszkvában négy orosz, valamint a Magyar Országos Levéltár korabeli dokumentumaiból. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
2001.09.21. | Magyar Hírlap Online Nyitott kapuk, ingyen látogatható intézmények | Az európai kulturális örökség napok keretében 1992 óta idehaza is minden ősszel, igaz, csak egyetlen hétvégére, ingyenesen megnyílnak az érdeklődők előtt az olyan műemlék épületek, amelyek jelenlegi funkcióik miatt többnyire - a kivételezetteken kívül - a nagyközönség számára nem látogathatóak. |
2001.08.18. | Széchényi Ferenc-díjat kapott: Albrechtné dr. Kunszeri Gabriella, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője, főrestaurátora. | |
2001.03.13. | Magyar Hírlap Online Nem voltam munkásőr - mondja Boros Imre | Nem volt munkásőr a megbízott agrárminiszter - állítja egy MTI-hez eljuttatott közlemény. Mindezt bizonyítandó, a MOL-ból kért igazolást. |
2001.09.21. | Az Európa Tanács védnökségével idén a kontinens mintegy ötven országában rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait. Nálunk a hétvégén kétszázharminc épületbe látogathatnak el az érdeklődők, közöttük olyanokba is, amelyekbe egyébként csak ritkán léphet be a közönség. | |
Megjelenés időpontja | Megjelenés helye | Megjelenés témája |
1999.11.25. | Magyar Narancs Változás a kultúra finanszírozásában: Mindennapi tenyerüket | Tavaly ilyenkor, szerencsétlen viták után véglegessé vált, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) financiális autonómiáját (MaNcs, 1998. november 26.). Így idén már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába (NKÖM) tagolódva, Nemzeti Kulturális Alapprogramként osztották a dohányt úgy, hogy a miniszter a korábbi 10 százalék helyett 30 fölött rendelkezett. Most, szerencsétlen viták után úgy fest, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal 50 százalékra emelné ezt. Így a miniszter saját tenyeréből etetheti majd a központi kulturális intézményeket. |
1999.10.06. | A Magyar Országos Levéltár nemzetközi kapcsolatainak bővítése A XXXIV. Levéltári Kerekasztal Konferencia (CITRA) megnyitója (Budapest, 1999. ... | |
Előadások a város történetéből. Ragyogó, aranyló színekkel üzenő őszi nap fogadta az érdeklődőket tavaly októberben Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben, az Erdélyi Múzeum Egyesület és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által a millennium alkalmából rendezett „Kolozsvár 1000 éve" című konferencián | ||
„Őseitek parányi fészkeket raktanak? Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagyságnak. Apró harcokat vívtanak?..." | ||
A Magyar Országos Levéltár kiadvány-politikája. Képek a „Cimélia" c. kötetből (OSZK/Osiris kiadás). A Magyar Országos Levéltár (MOL)... | ||