Vitathatatlan tény, hogy napjainkra a szakmai és magánismerősök legfontosabb két hozzáférési kulcsa a mobiltelefonjuk száma és az elektronikuslevél-címük. Sokan tapasztalják, hogy mobilon utolérni a keresett személyt nem is olyan egyszerű, mert a hívott éppen elfoglalt, nincs térerő, kikapcsolta vagy otthon hagyta a mobilját. Ráadásul ez a technikai kütyü általában két fél közötti információcserét tesz lehetővé — tekintsünk itt most el a kihangosítás vagy a Skype adottságaitól. Az elektronikus levél (e-levél) ezzel szemben csendesen várja a postafiókban, hogy alkalmas időben megnyissák, elolvassák, válaszoljanak rá. Az e-levél alkalmas arra is, hogy ugyanazt az információt egyszerre vagy külön-külön több helyre is eljuttassuk; igaz, hogy tömeges levélküldés esetén — pl. a vezető kollégák értesítése arról, hogy itt vagy ott érdekes pályázati felhívás jelent meg — a címzetti kör adminisztrálása időigényes is lehet.
Mi az a levelezőlista?
Ha van egy tetszőleges alapon szervezett közösség (pl. a magyar, magyarországi levéltári terület munkatársai vagy érdeklődői), amely meghatározott vagy körvonalazott témákban úgy akar ismeretet és véleményt cserélni, hogy a betáplált üzenetet mindenki megkapja, ezáltal a résztvevők semmiről nem maradnak le, nos, akkor ez a közösség legjobban teszi, ha saját levelezőlistát készít.
A levelezőlista olyan fórum, amelynek legfontosabb kapcsolattartási módja az e-levél küldése és fogadása EGY címre és címről: bármely listatag küldhet a listának üzenetet, és azt mindenki automatikusan megkapja. Ez a szolgáltatás más, mint egy intézményi honlap (ahová el kell látogatni), egy szakmai portál (dettó), egy RSS-csatorna (csak fogadja a híreket) vagy egy hírlevél-előfizetés (dettó). Ez egy nyilvános közösségi tér, amelyhez csak két dolog szükséges, (1) listatagság, (2) postafiókunk ellenőrzése és a levelek olvasása. Más közösségek listáinak tapasztalatai alapján érdekérvényesítéstől ismeretszerzésig sok mindenre használható tehát ez a szolgáltatás.
A levelezőlistákról bővebben (PrimOnline)
Levéltári levelezőlista
1996 októberében Király Péter kollégánk indította útjára a "Fond-L" nevű levelezőlistát, amely "tematikáját a történettudomány és a számítástechnika metszéspontja körül határozta meg, vagyis a fő kérdésnek azt tekintette, hogyan lehet alkalmazni a számítástechnikát a történettudományban (adatbázisok, levéltári jegyzékek)." Ez volt az első magyar nyelvű levéltári szakmai levelezőlista, mérsékelt forgalmat bonyolított, majd sajnos pár év után abbahagyta működését, archívuma nincsen.
Ahhoz tehát, hogy egy levéltári levelezőlistának tagjai legyünk és azon keresztül az egyéni ismeretek szinergikus összegzését megnyerhessük, meg kellett tenni az első lépést: létrehozni egy saját fórumot. Beszédes nevet akartunk választani, még akkor is, ha hasonló már akad a nemzetközi viszonylatban, így hoztuk létre az [Archivalia] listát.
A levelezőlista ismertetését és a tagsághoz csatlakozás lehetőségét ezen az oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.
Mire jó?
A levelezőlistát azért hoztuk létre, hogy
a listatagokhoz automatikusan eljussanak.
Egy rendezvény időpontja és helyszíne, egy kiadvány, egy módszer, egy érdekes cikk, személyi hírek, viták, vélemények, pályázatok: minden helyt kaphat a listán. Használatával erősítjük a szakmai közösség együttműködését.
Hisszük, hogy minderre van igény, a listát ezért készítettük. Egy év múlva pedig majd megvizsgáljuk, hogy hitünk mennyire volt alapos.