Elfeledett városvezetők nyomában - Moravszky Antal miskolci tanácselnök

2019.06.21.

Kis József: Elfeledett városvezetők nyomában - Moravszky Antal miskolci tanácselnök

Moravszky Antal az egyik legérdekesebb a miskolci tanácselnökök sorában, s ebben nagy szerepet játszott „nyakassága”[1], elvhű, karakán, tántoríthatatlan kommunista mivolta. Szélsőbaloldalisága ugyanis a párt oldalán, de – a Kádár-rendszer idején – akár a párttal szemben is elsődlegességet élvezett.

Miskolci veteránok az 1950-es évek elején

HOM HTD 81.1244.1

1912. július 16-án született Diósgyőrben, Moravszky Antal perecesi kőszénbányász és Csalada Katalin fia. Négy elemi iskolát végzett, majd asztalosnak tanult. Egyes adatok szerint 1931-es párttag volt[2], bár igen valószínű, hogy szociáldemokrata-párti tagságát vették nála is alapul, sokakhoz hasonlóan. A munkásmozgalomban mindenesetre ekkor még csak marginális lehetett szerepe, a róla szóló adatok alapján mindössze munkahelyei ismertek ebből az időből. 1932-ben a Diósgyőri Erdészetnél helyezkedett el alkalmi munkásként, 1935-ben a Diósgyőr-Vasgyári Martin üzemében lett olvasztársegéd. Ugyanezen évben Jenei Erzsébetet vette feleségül, akitől egy gyermeke született. 1939-ben a Diósgyőri Újgyárba került hőkezelő csoportvezetőként.[3]

A II. világháború idején állítólag azon baloldali szakszervezeti vezetők közé tartozott, akik a német megszállás után hozzákezdtek az ellenállás megszervezéséhez[4], tevékenységéről azonban közelebbi információval nem rendelkezünk.

A kommunista párt a ’40-es évek végén emelte fel. 1949. januártól a Miskolci Pénzügyi Igazgatóság igazgatója, majd 1949. októbertől a Pénzügyminisztérium osztályvezetője volt. 1950-ben a Magyar Népköztársaság Érdemérem bronz fokozata kitüntetésben részesült. 1951. szeptember 20-tól Miskolc város második tanácselnöke volt. Regnálása a rákosista diktatúra legkeményebb éveivel esett egybe, az ő időszakában hurcoltak el 163 miskolci családot a hortobágyi Borsós-tanyára. Időszakában a városban nagy arányú lakásépítési akció volt folyamatban, ezzel kívánták megoldani az 1949. évi 109-ről 1953-ra 180 ezerre nőtt lakosság lakhatási problémáit. A tervezett lakásoknak azonban mindössze 1/3-a épült fel 1953-ig. Probléma volt továbbá az egyetemváros építésével, a város úthálózatával, az áramszolgáltatással, a kulturális élettel[5] és bár a főbb – közigazgatási – döntéseket a minisztériumokban hozták, a lassú, vagy elmaradt fejlődésért sokan a tanácsot hibáztatták.

Moravszky Antal bő két évig, 1954. január 7-ig állt a város élén. Ekkor hivatalosan lemondott funkciójáról, immár negyedszer. A gyakorlatban legutolsó lemondásával előremenekült, fél éve ugyanis súlyos támadások alatt állt. 1953. augusztus 27-én a városi pártbizottság ülésén – amelyen a Központi Vezetőség június 27-28-i határozatáról tárgyaltak – egy I. kerületi pártfunkcionárius azt hányta a szemére, hogy a Kertészeti Vállalat igazgatóját – állítólag – minden indoklás és ok nélkül leváltotta, de az is felmerült, hogy azt a városi párttitkárra hivatkozva tette. Moravszky védekezésül előadta, hogy a városi pártbizottság határozata alapján történt a személycsere, szavaiban azonban oda-odaszúrt a városi pártvezetésnek: „A kollektív vezetés terén abban látom a hiányosságot, hogy a jelentést nem kapjuk meg időben s így nem tudunk kellően felkészülni rá. A jelenlegi beszédben van egy rész, mely megállapítja, hogy a Városi Tanács örökké siránkozik, amivel nem értek egyet. Ez a megállapítás akkor volna helytálló, ha a siránkozás volna a jellemző, azonban a Tanácsnak eredményei is vannak.” Az önkritika hiányáért az ülésen Kovács István, a megyei pártbizottság első titkárától kapott súlyos bírálatot: „Moravszki elvtárs csupán azt mondotta, hogy vannak a Tanács munkájában eredmények s még véletlenül sem volt nála önkritika, pedig Miskolc város sokkal előbb lenne, ha a tanács jobban végezte volna munkáját.” Bodnár András városi titkár szintén Moravszky ellen fordult, s azzal vádolta meg, hogy az egykori kisgazda, de a kommunistákkal szorosan együttműködő volt polgármester, ekkor tanácselnök-helyettes, Tóth Dezső befolyása alá került: „Moravszki elvtárs … befolyása alá kerül azoknak, akik szeretik szépíteni a dolgot, mint pl. Tóth Dezső is. Amikor Moravszki elvtárs a tanácshoz került, keményen, harcosan vitte a dolgokat, de úgy látszik, az utóbbi időben érvényesül Tóth Dezsőék befolyása. … Mi is siránkozó barátjává válunk a tanácsnak, a tanács pedig nekünk, s nem verekedünk ki olyan problémákat, amit már régen meg kellett volna oldani. Mindezek a problémák összegyűltek, s ha Moravszki elvtárs nem változtat ezen a magatartásán, a nehézségek lesznek úrrá Moravszki elvtárs felett és nem fordítva. Javaslom Moravszki elvtárs felé, hogy a pártválasztmányi ülésen kommunista önkritikát gyakoroljon azért a helytelen munkáért, amit a Városi Tanács végzett.”[6] Ő azonban erre nem volt hajlandó.

Augusztus 29-én, a választmányi ülésen nincs nyoma felszólalásának, önostorozásának, csupán annak, hogy azon Bodnár András városi MDP-titkár javaslatára kizárták a pártválasztmányból és javaslatot tettek funkciójából való leváltására.[7] Nem tudni, hogy ez előtt, vagy utána történt, de bizonyos, hogy Moravszky ekkor is „pártszerűtlenül járt el”, a választmányi ülést ugyanis elhagyta.[8]

1953. szeptember 9-én, a városi pártbizottság ülésén Bodnár András tett javaslatot fegyelmi felelősségre vonására, amiért önkritika gyakorlása helyett otthagyta a választmányi ülést. A városi titkár felvetésével két funkcionárius teljesen egyetértett, s javasolták, szigorú megrovás büntetésben való részesítését. Huzsvári Kálmán javaslatára azonban Moravszkynak is szót adtak még. Moravszky tiltakozott az ellen, hogy „siránkozók”-nak titulálják a városi tanácsot, s nem túl taktikusan, önbírálat helyett a városi pártvezetést kritizálta: „Tagadhatatlan, hogy sok hiányosság van a Tanács munkájában, ugyanakkor a Pártbizottság munkájában is, azonban nem látom azt, hogy siránkozók lettünk volna, s munkánkra nem az volt a jellemző, hogy a problémákat nem oldottuk volna meg. Szerintem a Pártbizottság segítsége sem volt kielégítő, meg kellett volna magyarázni itt is, hogy miért helytelen a magatartásom. Bodnár elvtárs nem értett egyet velem, s kifejtette azt, hogy a Városi Tanács munkája az utóbbi időben visszaesett s az ellenség [vagyis Tóth Dezső – K. J.] befolyása alá kerültem, ugyanakkor az én hiányos munkám következménye, hogy a Megyei és Városi Tanács között rossz a viszony. Ezek után szerintem nem lehetek alkalmas arra, hogy a Városi Tanács elnöki funkcióját betöltsem. … Én a választmányi ülésen nem sértődtem meg, csak levontam a következtetést, s ahogy az elvtársak megállapították, hogy az ellenséges elemek befolyása alá kerültem, akkor még a Pártban sincs a helyem. ... Én olyan lelkiállapotban voltam a választmányi ülésen, hogy képtelen lettem volna hozzászólni. Én a Párthoz ragaszkodom, a munkásmozgalomért harcoltam szívvel-lélekkel s fogok a jövőben is. Én a pártért az életemet is feláldozom, de ilyen megállapításokat nem fogadok el. Úgy érzem, hogy a funkciómat le kell adni, mert a további feladatok ellátására ilyen körülmények között nem lehetek képes.” A tanácselnök szavainak hatására többen védelmére siettek, s javasolták, tekintsenek el a fegyelmi eljárástól és csupán tisztségétől fosszák meg. Bodnár András azonban ragaszkodott megbüntetéséhez, így a pártbizottság rögvest szigorú megrovásban részesítette őt.[9]

Moravszky Antal valószínűleg ezután hivatalosan is beadta lemondását. Kérelmét a felettes megyei tanács vezetése is támogatta, amely a következő indoklással terjesztette fel azt elfogadásra a Minisztertanács Helyi Tanácsok Titkársága Személyzeti Osztályára: „A városi tanács munkájában az utóbbi időben komoly hiányosságok mutatkoznak meg, ami Moravszky elvtárs gyenge vezetésének tudható be. A fenti hiányosságokért Moravszky elvtárs többször lett bírálva, azonban a bírálatot nem fogadta el.”[10] Lemondását a városi tanács és annak végrehajtó bizottsága 1954. január 7-én fogadta el.[11]

Irat jelzete:

MNL BAZML XXIII. 2/d. 0801/1953.

Moravszky visszatért a gyárba, a Lenin Kohászati Művekben helyezkedett el üzemvezetőként, 1954. december 6-án azonban ismét közigazgatási feladatot kapott, s a miskolci I. kerületi tanács elnöke lett. Megbecsültségét mutatja, hogy 1954-ben Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést adományoztak számára. Kerületi tanácselnökként sajtóhírek szerint az ő ötlete volt, hogy a Csanyikban úttörőtábort létesítsenek.[12] A forradalmi események hatására 1956. november 9-én leváltották tisztségéről. November 17-én belépett a frissen felállított karhatalomba[13] és részt vett a forradalom leverésében. Egy korabeli újságcikk kifejezetten „az ellenforradalmár csoportok szétzúzásában közreműködő és a szovjet csapatok megérkezését segítő” kommunisták közé sorolta.[14] 1956. december 5-én ismét visszahelyezték kerületi tanácselnöki székébe, azonban 1957. január 4-én újra leváltották. Áprilisig így karhatalmistaként szolgálta a pártot. Ebbéli érdemei elismeréseként 1957-ben Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem kitüntetésben részesült. 1957 áprilisa és júliusa között a városi pártbizottságon dolgozott osztályvezetőként, majd visszahelyezték I. kerületi tanácselnöki tisztségébe, amit 1958. november 28-ig töltött be.[15] Leváltását később azzal magyarázta, hogy „ő mindig a munkásság érdekeit képviselte, harcolt a hiányosságok ellen”.[16] Az 1956-os megtorlást nem tartotta elégségesnek, s úgy vélte, hogy „jelenlegi vezetők közül többen ellenforradalmi tevékenységben vettek részt”.[17]

1958 végén így a volt városi tanácselnök ismét a DIMÁVAG Gépgyárban találta magát. 1958-tól 1962 decemberéig főművezető, majd művezető és technológus munkakörben dolgozott. Munkásmozgalmi múltja elismeréseként 1968-ban Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetésben részesült.[18]

Nyilvános megbecsültsége ellenére Moravszky mellőzött embernek számított, aki a hozzá hasonló „szektáns, dogmatikus sértett emberek körében” nagy népszerűségnek örvendett. A ’60-as évek közepe táján egy „maoista” társaság[19] vezéralakja lett, amely kínai és albán nagykövetségekkel tartott fenn kapcsolatot, terjesztette propagandaanyagaikat. Emellett illegális megemlékezéseket szerveztek Sztálinra emlékezve, egyes adatok szerint egy új kommunista pártot kívántak alakítani, s készültek egy későbbi hatalomátvételre. Az állambiztonság 1964 áprilisában figyelt fel először Moravszkyra, amikor egy illegális, kínai-albán vonalat követő kommunista párt vezetőjeként merült fel neve egy jelentésben.[20] Moravszkyt az „Olvasókör" fedőnevű ügyben megfigyelés alá vonták, azonban hamar felmerült a „dekonspiráció gyanúja”, így azt fel kellett függeszteni[21], s végül csupán a megyei pártbizottság részesítette figyelmeztetésben.[22] 1965-ben szintén illegális pártszervezés gyanújával „Szakadárok” fedőnévvel figyelték meg társaival együtt. 1968 áprilisában ugyancsak illegális pártszervezéssel vádolták. Moravszky ugyanis közvetlen felettesének beszélt a „mozgalomról”, aki a beszélgetést követően az elhangzottakat jelentette a nagyüzemi pártbizottságon. Moravszky a pártbizottság vezetői kérdőre vonták, ő azonban mindent tagadott, s minthogy kettőjükön kívül más a kérdéses beszélgetésen nem volt jelen, s Moravszky régi munkásmozgalmi „elvtársnak” számított, az esetből nem lett ügy.[23] 1968 nyarán „Szalonnasütők” fedőnéven újra az állambiztonság látókörébe került társaival együtt, de ekkor sem tudtak semmit sem rájuk bizonyítani. Végül 1969 nyarán felfigyelt rá ismét az állambiztonság az ún. „Terjesztők” fedőnevű titkos nyomozás során. A társaságra, s kiemelten vezetőjükre, Moravszkyra ügynököt állítottak. Emellett lehallgatták telefonbeszélgetéseit és figyelemmel kísérték levelezését. A Moravszky környezetébe beépült ügynöknek köszönhetően a társaságot az év végén felszámolták. Bár kezdetben bíróság elé kívánták állítani őket, végül csupán pártfegyelmi eljárást indítottak a tagok ellen. Moravszkyt 1970-ben kizárták a pártból, bevonták önvédelmi fegyverét és Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetését is vissza kellett adnia.[24]

Miskolc második tanácselnöke ezután visszavonultan élt. Közel másfél évtized után, 72 évesen kérte pártba való felvételét. Ekkor már igen rossz lakáskörülmények között élt, s úgy érezte, hogy „nagy hibát követett el” korábban. Felvételi kérelmét Grósz Károly, a megyei pártbizottság első titkára terjesztette a megye párt végrehajtó bizottsága elé. Grósz úgy vélte: „Támogassuk – az a kérésem, mivel a rendszer iránti hűsége elvitathatatlan, ha akkor meg is tévedt. Egy munkásemberről van szó, aki annak idején a Munkáshatalomért kitüntetést is megkapta. 1970-ben rosszul ítélte meg a helyzetet, s azóta igencsak sokat töprenghetett, ha arra az elhatározásra jutott, hogy ismét párttag szeretne lenni. A politika erejét bizonyítaná, ha 72 évesen visszavennék a pártba. A balról ránehezedő nyomás ellen olyan eszköz lenne a kezünkben, hogy a politika rugalmas és humánus.”[25] Javaslatával a vb tagjai egyetértettek és úgy döntöttek, amennyiben Moravszky kezdeményezi a pártba való visszavételét, azt ajánlásra terjesszék az illetékes pártszervek felé. Az ügy folytatása sajnos iratok hiányában nem ismert. A volt tanácselnök történetére vonatkozó utolsó információ öt évvel későbbről ismert, 1990. április 3-án hunyt el.[26]


[1] MNL BAZML XXXV. 88. 1/27. ő.e. 1953. szeptember 9.

[2] MNL OL M-KS. 932. III/5/3/3. Pártfegyelmi előterjesztés Moravszki Antal ügyében. 1970. január 27.

[3] MNL OL M-KS. 932. III/5/3/3. Pártfegyelmi előterjesztés Moravszki Antal ügyében. 1970. január 27.

[4] Beránné Nemes Éva: A MOKÁN-KOMITÉ tevékenysége. In.: Hadtörténelmi Közlemények. 32. évf. 1. szám. (1985.) 4-6.

[5] MNL BAZML XXXV. 88. 1/29. ő.e. 1953. november 11.

[6] MNL BAZML XXXV. 88. 1/26. ő.e. 1953. augusztus 27.

[7] MNL BAZML XXXV. 88. 1/4. ő.e. 1953. augusztus 29.

[8] MNL BAZML XXXV. 88. 1/4. ő.e. 1953. augusztus 29.

[9] MNL BAZML XXXV. 88. 1/27. ő.e. 1953. szeptember 9.

[10] MNL BAZML XXIII. 2/d. 0801/1953.

[11] MNL BAZML XXIII. 102/a.

[12] Csanyikvölgy: Úttörőtábor. In.: Északmagyarország, 1957. augusztus 15.

[13] MNL BAZML XXXV. 1. 2/23. ő.e.

[14] Birtalan Mihály: Az ENSZ Ötösbizottság figyelmébe: Mi történt Miskolcon 1956 november 3-án és 4-én? In.: Északmagyarország, 1957. szeptember 4.

[15] MNL OL M-KS. 932. III/5/3/3. Pártfegyelmi előterjesztés Moravszki Antal ügyében. 1970. január 27.

[16] ÁBTL 3.1.5. O-1361/1. Jelentés. 1969. szeptember 27. Vasas Sándor.

[17] ÁBTL 3.1.5. O-1361/2. Feljegyzés Moravszki Antal, Miskolc III. Munkás utca 29. szám alatti lakos ügyében. 1965. május 20.

[18] MNL OL M-KS. 932. III/5/3/3. Pártfegyelmi előterjesztés Moravszki Antal ügyében. 1970. január 27.

[19] A társaság történetéről írt tanulmány megjelenése később várható.

[20] ÁBTL 3.1.5. O-1361/2. Bejelentők. Dátum nélküli.

[21] ÁBTL 3.1.5. O-1361/1. Javaslat Moravszki Antal figyelésére. 1969. november 13.

[22] ÁBTL 3.1.5. O-1361/1. Borsodmegyei Rendőrfőkapitányság III/III. Alosztály. Szigorúan titkos. Tárgy: ’Terjesztők” fedőnevű előzetes ellenőrző csoportdosszié nyitására.

[23] ÁBTL 3.1.5. O-1361/2. Jelentés. 1968. április 24., „Tóth László” Fn. ügynökkel 1968. IV. 23-án történt találkozóról.

[24] ÁBTL 3.1.5. O-1361/4. Jelentés „Terjesztők2 fn. ügyben. 1970. június 18.

[25] MNL BAZML XXXV. 1. Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottsága ülésjegyzőkönyve. 1970. július 24. Bellej József felszólalása

[26] Észak-Magyarország, 1990. április 10.

 

Utolsó frissítés:

2019.07.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges