"Reformáció 500+1" – kiállításmegnyitó az MNL Békés Megyei Levéltárában

2018.04.19.
"Reformáció 500+1. A protestantizmus Békés megyei története" címmel nyílott kiállítás az MNL Békés Megyei Levéltára központi épületében, Gyulán.

A 2018. április 6-án átadott tárlat, amely a protestáns felekezetek fél évezredes működésének kulcsmozzanatait mutatja be a térségben, a reformáció emlékév levéltári programsorozataihoz kapcsolódva, széles összefogás keretében, a levéltár mellett a megye múzeumainak és számos protestáns egyházközségének a közreműködésével született meg.

A megnyitón Dr. Erdész Ádám köszöntője után a tárlatot Nagy László nyugalmazott református püspökhelyettes és Dr. Lackner Pál evangélikus püspök nyitotta meg, majd Dr. Bódán Zsolt, mint kurátor kalauzolta a résztvevőket az ötszáz esztendő emlékei között.

A kiállítás két részből tevődik össze. A folyosói kiállítótérben mintegy nyolcvan színes tablón keresztül ismerkedhet meg a látogató négy nagyobb egységre bontava a protestantizmus megyei történetének fontosabb eseményeivel az 1500-es évek első harmadától egészen napjainkig, valamint a térség fontosabb protestáns gyülekezeteivel és templomaival, a jelentős protestáns személyiségek életútjával és a protestáns művelődés fontosabb Békés megyei eseményeivel és intézményeivel. A tablók mellet a kiállításnak már ebben az első részében is számos különleges tárgy – mint a sarkadi református templom makettje vagy a Gyulai Református Énekkar díszzászlója­ teszi kézzelfoghatóbbá az érdeklődők számára a kiállítás gazdag ismeretanyagát. Az igazi kuriózumokkal a tárlat második részében, a levéltár időszaki kiállítótermében találkozhat a nagyközönség. Az itt kiállított, felekezetenként és tematikusan csoportosított eredeti levéltári dokumentumok és egyházi kincsek között megtalálhatjuk például Tessedik Sámuel kéziratait, a híres füzesgyarmati Gacsári Krónikát éppúgy, mint egy 1608-ban kiadott Bibliát vagy az evangélikus szlovákság csodálatos rézveretes énekeskönyvét, a Tranosciust. A gyülekezetektől kölcsönzött egyházi tárgyak sorában pedig a 17. századi úrasztali edények vagy a 18. századi úri hímzéses oltárterítő éppúgy megtekinthető, mint a református temetők jellegzetes fejfája vagy a 19. század második felének protestáns polgári otthonaiban népszerű zenélő Luther- és Kálvin kép. A kiállítóteret egy a 20. század elejének miliőjét megidéző református elemi iskolai enteriőr teszi teljessé.

A gazdag levéltári kiállítás 2018 karácsonyáig várja a látogatókat, előzetes bejelentkezés után, munkanapokon a levéltár nyitvatartási idejében.

 

Dr. Lackner Pál megnyitóbeszéde

 

Rendezvényünk sajtója:

A Gyulai Hírlap beszámolója

A Gyula Tv híradása

A behir.hu beszámolója

A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója (14:10-től)

 

 

Támogatók:

                            

Utolsó frissítés:

2018.04.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges