Jelenlegi hely

Hírek

2019.03.06.
A 18. század utolsó harmadától, a felvilágosodás reformtörekvéseinek hatására a hazai bábaellátottság igen lassú, de nagy változáson ment keresztül. Mária Terézia 1770-ben kiadott rendelete, a Generale Normativum in Re Sanitatis volt az első olyan általános egészségügyi jogszabály, amely kötelező érvénnyel szabályozta a bábák munkakörét, s kötelezővé tette azok oktatását.
2019.01.18.
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára a Kreatív Európa Program keretén belül létrehozta az egri topotékát.
2018.12.15.
Tisztelt Látogatóink!
2018.12.10.
Putnoki László, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága I. titkárának menesztése 1964 februárjában
2018.11.15.
2018. november 8-án a Reformáció MNL projektvezetője, Kovács Eleonóra főlevéltáros és az MNL Heves Megyei Levéltára munkatársai az Egri Református Egyházközség adminisztrációs és kulturális központjában, a Kálvin Házban mutatták be a levéltárunk munkatársai által összeállított, illetve közreműködésükkel készült, a Reformáció Emlékévhez kapcsolódó 2018-ban megjelent kiadványokat. A kötetek bemutatása alkalmat adott arra, hogy a projekt egyéb eredményeit is ismertessék az érdeklődőkkel.
2018.11.13.
2018. november 10-én egy két órás levéltár-pedagógia foglalkozás zajlott intézményünkben. A kis diákok rendkívüli érdeklődést és aktivitást tanúsítottak a foglalkozáson.
2018.10.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára tisztelettel meghívja a Reformáció emlékévhez kapcsolódó kötetek bemutatójára Időpont: 2018. november 8. 17:30 óra Helyszín: Kálvin Ház (Eger, Markhot Ferenc utca 2.)
2018.10.18.
„Ha látsz út menti keresztet, Vándor, állj meg egy percet. Olvasd a Hősök névsorát..." (Kárpátia)
2018.09.04.
A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség (MOTSZ) fennállásának hatvanötödik évfordulója alkalmával 1935. augusztus 17. és 21. között Gyöngyösön rendezte meg 25. évi nagygyűlését, melyen csapatversenyekkel, kiállítással és sok más színes programmal várta az érdeklődőket.

Oldalak