Bíróságtörténeti konferencia

Szerző: Miklós Dániel
2019.11.29.
Újabb szimpóziumnak adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára november 26-án az intézmény és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) társrendezésében. A „Bírói hatalom és közigazgatás Magyarországon a dualizmus idején” című műhelykonferencián a jogtörténet elismert művelői járták körül a bíráskodás 19. századi történetének számtalan aspektusát. Esetükben a fő igazodási pontot az 1869. évi 4. törvénycikk jelentette, amely különválasztotta a bírói és a végrehajtói hatalmat.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, egyben örömét fejezte ki, hogy az intézmény ezúttal jogtörténeti konferenciának adhat otthont. Elmondta, hogy a levéltár jogtörténész munkatársai már korábban is sokat tettek hozzá a levéltártudományhoz és szűkebben vett szakterületükhöz is. Ennek kapcsán felemlegette Degré Alajos, valamint Bónis György nevét és munkásságát. Megjegyezte azt is, hogy bár az MNL Országos Levéltára állományát jelentős részben gazdasági és jogi iratok teszik ki, azonban jelenleg sem a gazdaság-, sem a jogtörténet nem tartozik a népszerű diszciplínák közé.

Első előadóként Máthé Gábor, az NKE professor emeritusa kapott szót, aki részletes előadásában kifejtette, hogy milyen előzményei, következményei voltak az 1869. évi 4. törvénycikknek, amely lehetővé tette Magyarországon a jogállam kialakulását. Az intézkedés ugyanis rendelkezett a külön bírói hatalom mibenlétéről, amelyet a végrehajtói ágtól különállónak neveztek meg. Prezentációjában Antal Tamás, a Szegedi Tudományegyetem docense az elemzett törvény lokális alkalmazását mutatta be Debrecen példáján. Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára által őrzött közgyűlési iratok azt mutatják, hogy a rendelkezés végrehajtása egyáltalán nem volt zökkenőmentes, mivel az ellenzéki beállítottságú Debrecen az ősi önkormányzatiság csorbítását látta abban, hogy nem magának választhatja meg a helyi bírókat, hanem végső soron a király nevezi ki őket.

Egy személyes példán, Laczkó Antal fegyelmi ügyein keresztül járta körül Bódiné dr. Beliznai Kinga, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense a bírói felelősség korabeli szabályozásának kérdését. Prezentációjából kiderült: bár eredetileg általános jellegű a fegyelmi ügyek kodifikációja, a századfordulóra egyre részletesebbé vált a szabályozás. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, Mezey Barna egy speciális terület, a börtönigazgatás 19. századi rendezését mutatta be. Rámutatott: az 1850-es évekig ez a terület nem volt állami szinten rendezve, és csak a berendezkedő osztrák neoabszolutizmus miatt merült fel, hogy központilag legyen szabályozva a büntetésvégrehajtás működtetése. Az 1869. évi 4. törvény pedig teljesen új helyzetet teremtett, amikor is a bíróságokhoz kerültek a fegyintézetek, a közigazgatásnál pedig csupán a csendőrségi fogdák maradtak.

Szintén egy speciális intézményt, a tőzsdebíróságot mutatta be az NKE intézetvezetője, Horváth Attila. Kifejtette, hogy a tőzsde 19. századi megjelenése után szükség volt egy olyan igazságszolgáltatási szervre, amely képes együtt élni az intézmény gyors ügymenetével, mivel a korabeli bírósági rendszer erre nem volt alkalmas. Az 1865-ben létrejött tőzsdebíróság azonban nemcsak szakmai ügyekkel foglalkozott, mivel a lakosság számára csábító volt a gyors ügyvitel, így nem üzleti jellegű beadványokkal is éltek a szerv felé. A tőzsdebíróság megreformálására a kiegyezést követően került sor, amikor szigorúbban szabták meg, hogy milyen ügyekkel foglalkozhatnak az ott működő tisztségviselők. A konferencia záróelőadója, Mikó Zsuzsanna, az MNL általános főigazgató-helyettese volt, aki a Királyi Kúriát, mint Semmítőszéket vázolta fel a hallgatóság számára. Kiemelte, hogy sajnálatos módon a Kúria levéltár által őrzött anyagai jórészt megsemmisültek, azonban a fennmaradt állományban is bőven van kutatni való, mint például a Semmítőszékre vonatkozó iratok. Előadásából kiderült, hogy ezek alapján rekonstruálható, hogy az szerv milyen működési nehézségekkel küzdött a megalakulását követően, mint ahogy az is, hogy az ajtónállók milyen juttatást kaptak, és hogy hány nyelven kellett beszélniük.

Zárszavában Mikó Zsuzsanna visszautalt saját előadására, melynek kapcsán megjegyezte, hogy a jogtörténet terén számos téma várja a kutatókat, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben több fiatal is foglalkozni fog majd a történettudomány ezen ágával.


Fotók: Lantos Zsuzsanna OL

 

 

Utolsó frissítés:

2019.11.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges