Károlyi Sándor, a magánember

2018.09.10.
275 éve, 1743. szeptember 8-án hunyt el gróf Károlyi Sándor tábornagy, akit leginkább a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke megkötése kapcsán ismerünk. Kivételes tehetségű politikus, államférfi, de ő volt az is, aki családját a magyarországi főnemesség élvonalába segítette. Megemlékezésünkben Károlyi Sándor magánéletébe, családjához fűződő kapcsolatába engedünk bepillantást.

Károlyi Sándor 1669. július 2-án Károlyi László báró és Sennyey Erzsébet bárónő 17. gyermekeként született Nagykárolyban. Háromévesen elvesztette édesanyját, hat kiskorú testvérével együtt Munkácsra került, ahol a család nagyobb biztonságban gondolta őket. Itt kezdte a tanulmányait, majd Ungvár, Szatmár, Kassa következett.

Károlyi Sándor festményéről készült fotó fekete-fehér nagyítása Éble Gábor hagyatékából

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Éble Gábor (P 417), 31/b. No. 7.

 

Édesapja Szatmár vármegye főispánja volt, és a környék egyik legtekintélyesebb urának számított. Sándor neveltetése azonban a 17. század végének vérzivataros esztendőiben meglehetősen hányatott volt. Károlyi László akkor úgy határozott, hogy Kassa után Bécsben taníttatja tovább, de az ottani drága szállás miatt Pozsonyba került. Mikor legidősebb testvérét, Mihályt a kurucok megölték Szatmárnál, István bátyja pedig 1686-ban Zentánál elesett a törökkel vívott harcokban, Károlyi László maga mellett akarta tudni egyetlen megmaradt fiát. Ezért hazarendelte a 17 éves Sándort a családi birtokra, hogy kiházasítsa. Károlyi Sándor azonban nem hagyta, hogy apja ráerőltesse akaratát: maga keresett feleséget magának. 1687 húsvétjának előestéjén bejelentette családjának, hogy választottja szalai Barkóczy Krisztina, Barkóczy György és Koháry Judit leánya.

Az esküvőt azonban kétszer is el kellett halasztani: először egy török betörés, másodszor a nagybányai templomfoglalás, vagyis a felekezeti csatározások miatt. Végül 1687. június 17-én keltek egybe a fiatalok – az akkori szokás szerint – mindkét örömapa házánál. Károlyi Sándor aligha választhatott volna jobb feleséget magának. Barkóczy Krisztina nemcsak engedelmes hitvese volt férjének, hanem okos és tapintatos társa, sőt támasza is. A több száz darabot számláló levelezésük bensőséges házastársi viszonyról tanúskodik. Férj és a feleség kölcsönösen igényelte egymás véleményét minden lényeges dologban.

Károlyi Lászlót azonban nem csak a család vérvonalának biztosítása motiválta. Sándor még 1687-ben megkapta a főispáni címet, míg édesapja halála után (1689) nem csak a család feje lett, hanem vármegyéje gondja is fiatal vállait nyomták. Nem sok ideje maradt a tapasztalatgyűjtésre, ugyanis a korszak legnagyobb konfliktusa, a Rákóczi-szabadságharc hatalmas próbatétel elé állította.

Károlyi, mint ismert, nagyon korán a felkelők oldalára állt, és gyorsan a kuruc sereg vezérkarában találta magát. 1704 márciusában már altábornagy, 1705 januárjában pedig tábornagy, 1705 májusától tiszántúli vezénylő generális és számos egyéb katonai tisztség birtokosa. A kezdeti sikerek után a szabadságharc erőforrásai 1710 végére kimerültek, megkezdődtek a béketárgyalások. II. Rákóczi Ferenc 1711. február 21-én Lengyelországba utazott, a főparancsnokságot és a tárgyalások folytatását Károlyi Sándorra bízta, aki Pálffy Jánossal, a császári csapatok főparancsnokával meg is állapodott a béke feltételeiről. A szatmári békeszerződést joggal sorolhatjuk a Habsburg Monarchia és a magyarországi rendek kiegyezései közül az egyik legfontosabbnak: Magyarország és a Habsburg Monarchia kapcsolatát teljesen új alapokra helyezte, a korábbinál jobb feltételekkel kapcsolódhattunk a Habsburgok vezette államalakulathoz. Ez az egyezség teremtette meg annak lehetőségét is, hogy megkezdődjön a 150 éves oszmán uralom során elpusztult ország újjáépítése.

Károlyi Sándor a Rákóczi-szabadságharcban elért sikerei és a pacificatióban szerzett érdemei miatt ismert, megbecsült és befolyásos politikussá vált: altábornagyi kinevezésben és grófi rangemelésben részesült (1712). Az 1741. évit kivéve rendszeresen részt vett az országgyűléseken, és az ország újraszervezése céljából létrehozott Systematica Commissio két albizottságának is elnöke volt (1722–1723). Túlzás nélkül állítható, hogy a bizottság által készített tervezet, amely a közigazgatás, a gazdaság és a hadügy megreformálását tartalmazta, javarészt az ő teljesítménye volt. A bizottság javaslatai alapján történt meg a magyarországi közigazgatás átalakítása, például a Magyar Királyi Helytartótanács felállítása 1724-ben.

Barkóczy Krisztina levele férjéhez. Olcsva, 1705. április 18.

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Acta publica (P 396), 1. sorozat, No. 723.

 

Bensőséges, szoros kapcsolatukat mutatja, hogy Károlyi Sándor feleségének korai, 1724-ben bekövetkezett halála után – a kor szokásai ellenére – sem nősült újra. Majd húsz év özvegység után hunyt 1743. szeptember 8-án az általa kibővített és megszépített erdődi várkastélyban.

  Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Éble Gábor: A nagy-károlyi gróf család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Bp., 1913.

Éble Gábor–Pettkó Béla: A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. I–II. Bp., 1911.

Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. I–V. kötet. Bp., 1882–1897.

Kovács Ágnes: Károlyi Sándor. Bp., 1988. (Magyar História. Életrajzok)

Károlyi Sándor levelei feleségéhez (1704-1724). 1-2. kötet. Szerkesztette, jegyzetekkel és mellékletekkel ellátta: Kovács Ágnes. Debrecen, 1994.

Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. Első kötet (1698-1711). Közreadják: Fogarassy Zoltán, Kovács Ágnes. Szerkesztette, jegyzetekkel és mellékletekkel ellátta: Kovács Ágnes. Debrecen, 2011.

Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. Második kötet (1712–1724). Közr.: Kovács Ágnes. Nyíregyháza, 2017. (A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Kiadványai II. Közlemények, 9.)

Gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. I-II. Kiadta: Szalay László. Pest, 1865. (Magyar Történelmi Emlékek IV–V. köt.)

Utolsó frissítés:

2018.10.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges