Kettős történelmi mérföldkő: Mohács

Szerző: Rácz György
2016.08.29.
A 490 éve, 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a Magyar Királyság történelmében. A történészek évtizedek óta próbálják kideríteni, pontosan mi is történt azon a nyári délutánon, mi volt az előzménye és a következménye a csatának. Csak szakmai körökben ismert azonban, hogy a mohácsi csata, Európában szokatlan módon, a 18–19. században a magyar levéltári rendezés egyik határköve is lett. A magyarországi levéltárak Mohács előtti gyűjteményei ma az intézmények legértékesebb, legféltettebb darabjait rejtik.

Az új, bővített Országos Levéltár 1875. március 1-jén kezdte meg működését. Az immár a kormányzatot is segítő tudományos intézményt részben a régi, rendi kiváltságokat őrző Archivum Regniből szervezték újjá, részben korábbi kormányszervek levéltárainak az iratanyagából. A magyar és erdélyi udvari kancellária, a magyar királyi helytartótanács, az erdélyi gubernium, a királyi kúria, a kincstári levéltárak és a nádori levéltár iratanyagát folyamatosan szállították be, és ez a munka még az 1880-as években is folyt. Ezt megelőzően, 1875-ben született meg az új főigazgató (korabeli nevén „főlevéltárnok”), Pauler Gyula fejében és került papírra az új levéltár anyagának rendezésére vonatkozó koncepció, amelyben Mohácsnak, a mohácsi csatának már meghatározó szerep jutott.
 

Pauler Gyula

A korábbi tervezetekben azonban ez még nem így szerepelt. Az Országgyűlés által az országos levéltár átszervezésével kapcsolatban 1871-ben létrehozott szakértői, ún. ankét bizottság 1872. november 21-én nyújtotta be javaslatát. Az új levéltár állománya, feladatköre, elhelyezése mellett a javaslat foglalkozott az iratanyag rendezésével is, és néhány fő elvet az alábbiakban határozott meg:
„a) Az állami levéltár alkatrészeit képező egyes levéltárak irományai nem fognak külön kezeltetni, hanem összesíttetnek.
b) Az összesítésnek akként kell történni, hogy az irományok bizonyos megállapítandó osztályokba, vagyis főszakokba, chronologiai rendben helyeztetnek el.
c) Az osztályok, vagyis főszakok megállapításának alapjául a nemzeti élet egyes ágazatai szolgálnak, hogy így a levéltár nem annyira bizonyos intézetek, vagy helyi viszonyok képét előtüntetni, hanem a nemzeti élet egyes ágazatainak bizonyos időpontban mutatkozó természetét megvilágítani legyen hivatva.”


Az ankét bizottság javaslata szerint a levéltári iratanyagot tehát nagy tárgyi csoportokra kívánta osztani, mint például belpolitikai események, külpolitikai események, közigazgatás, jogügy, hadügy, pénzügy, nemzetgazdaság, egyház, közművelődés, családok. A bizottság történészekből állt, tagja volt Horváth Mihály püspök, országgyűlési képviselő, Csengery Antal, Fraknói (Frankl) Vilmos, Knauz Nándor, báró Nyáry Albert, Nagy Imre, Mednyánszky Dénes, Pauler Gyula és Thaly Kálmán. A régi országos levéltár vezetője, Török János (1809–1874) több szempontból is bírálta ezt a javaslatot. Török a bizottsággal ellentétben a levéltári anyag rendszerezésénél nem az iratok tartalmi vonatkozását (pertinencia), hanem keletkezési körülményeit (proveniencia) kívánta figyelembe venni. Meg kell jegyezni, hogy a levéltári proveniencia akkor még meg nem fogalmazott elvét a magyar levéltári gyakorlat már akkoriban is ösztönösen jól érezte.

Török János váratlan halála (1874. február 9.) után Pauler Gyula lett az új főlevéltárnok, aki 1874. október 24-én tette le a hivatali esküt.


Pauler Gyula esküjének szövege, 1874. október 24.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (K 148), 1874-II.a-3088.
 

Pauler a nagy múltú régi intézmény újjászervezése előtt 1874 decemberében nyugat-európai tanulmányútra ment, hogy a külföldi minták alapján gondolhassa át az új típusú levéltár szervezési kérdéseit. 1875. februári hazatérése után beszámolót készített a belügyminiszternek tapasztalatairól. Bár ebben az iratanyag rendszerezési formáiról még nem ír, mégis joggal feltételezhető, hogy müncheni látogatása után fogalmazódott meg benne a középkori gyűjtemény kialakításának ötlete. A Bayerisches Reichsarchiv-ban tapasztalt megoldás – amely Bajorország területéről a Reichsarchiv-ba gyűjtötte össze több nagy levéltár (Augsburg, Nürnberg, Regensburg stb.) 1400-ig terjedő teljes okleveles anyagát – felkelthette érdeklődését, és hazatérve ekkor dolgozhatta ki a Diplomatikai Levéltár felállításának gondolatát. A szintén a belügyminiszternek, 1875. április 20-ra keltezett előterjesztésben fejtette ki először azt, hogy az új levéltári rendet kronológiai alapon kell felállítani. (Az előterjesztést 1923-ban még a Belügyminisztérium levéltára őrizte, ma azonban már nem fellelhető, az elnöki iratok között egyáltalán nincs 1875-ből származó irat.) Pauler maga is utal 1875-ben készített tervezetére egy később, 1877. május 5-én írt költségvetési beadványában, amelyet az új levéltár személyi struktúrájának átalakítása érdekében vetett papírra. Ez a miniszterelnöknek küldött előterjesztés ma a legkorábbi olyan hivatalos dokumentumunk, amely a mohácsi csatát levéltári korszakhatárként jelöli meg.

„Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!
Nagyméltóságod szóbeli meghagyása folytán, hogy a folyó évi 96/516.6. ü. eln. szám alatt benyújtott jelentésemhez még az országos levéltár végleges szervezetére nézve is, tekintet nélkül a most létező korlátokra, tegyek javaslatot, a következőkben vagyok bátor véleményemet előterjeszteni. Mint már 1875-ben 27451/875. benyújtott javaslatomban tüzetesen, a 516/877. eln. szám alatt pedig egész általánosságban kifejezni bátor voltam, az országos levéltár jelenlegi, történelmileg fejlődött osztályai helyébe egy más, szakszerű beosztásnak kell lépni, melynek, - írtam 1875-ben «legtermészetesebb, s egyúttal a levéltár concret viszonyainak leginkább megfelelő alapját, a magyar történetnek legfőbb phasisai képezik.» Ehhez képest – mint Pulszky Ferencz őméltósága is velem közlött levelében a dolog természetéből kiindulva indítványozza –, 4 osztályt voltam bátor javasolni, s e javaslatomat jelenleg is ismétlem. „A” alatt csatolván az eddigi felosztást, „B” alatt a jövő tervet vagyok bátor áttekinthető alakban mellékelni, a beosztásra megjegyezvén, hogy a mohácsi csata a magyar történet egyik fordulópontját képezvén, egy levéltári osztálynak végpontját is annál is inkább teheti, minél inkább különböznek az előtte való korabeli iratok a későbbiektől. A II. osztály részben legalább 1723-mal végződik, mert ez évtől datálódik a pragmatica sanctionak elfogadása, a régi magyar közigazgatási és törvénykezési főbb hatóságoknak átalakítása, a magyar Helytartótanács és a Királyi Curia. Ez osztályba fognak egyébiránt tartozni más, későbbi korbeli, történeti becsű iratok is… A rendszer tekintetében az I. osztály tisztán chronológiailag, a II. részben chronológiailag, a III. és IV. tárgyszerűleg akképp fogna rendeztetni, hogy az egy ügyre vonatkozó ügyiratok mind együtt legyenek… úgyhogy ennek folytán a kancelláriai levéltáraknak nagy része a helytartótanácsi, illetve főkormányszéki levéltárba fogna olvadni…”

Kovachich Márton György
 

Ő volt az, aki életét a magyar történeti forrásanyag feltárásának és összegyűjtésének szentelte. Egy történeti intézet alapjait kívánta megteremteni azzal, hogy másolatban összegyűjti a magyar történeti forrásanyagot. Institutum diplomatico-historicum... című tanulmányában mai kifejezéssel élve országos méretű munkaközösséget és dokumentációs központot kívánt szervezni a magyar történelem feltárására, ehhez az adott technikai feltételek között lehetséges legnagyobb méretű forrásbázist kívánta létrehozni iratmásolatok formájában. Kovachich intézetszervezési elgondolásában központi helyett kapott az 1000 és 1526 között keletkezett levéltári anyag összegyűjtésének kérdése. Munkája 4. fejezetében részletes utasítást ad egy Diplomatarium universale kiadásához, amely az 1000 és 1526 között kibocsátott valamennyi oklevelet tartalmazná. 1791-ben megjelent művében az 1526-os korszakhatárt többek közt azzal is indokolta, hogy az ezt követő korszak iratanyagát „titkosnak” tekintik. Azt, hogy Pauler elképzelését befolyásolta-e Kovachich korábbi kezdeményezése, ma már nem tudjuk.

Digitális iratfotók: Lajos Ádám

Utolsó frissítés:

2016.09.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges