Pelbárt Jenő
A 2010-ben 15. évébe lépő magyar papír- és vízjelkataszter az immár hét évszázados magyar papírhasználat múltjának minden korszakából tartalmaz fontos és páratlan értékű anyagot. A jelenleg dokumentált több mint 23 ezer vízjeles papír és rekonstrukciós vízjelrajz nemcsak a magyar, hanem az európai vízjeltörténet jelentősebb vízjelemlékeit is reprezentálja. Az alábbi rövid történeti áttekintésből kiderül, hogy melyek azok a fontosabb papírtörténeti állomások, amelyek meghatározzák a magyar papír- és vízjelkataszter jelenlegi felépítését és szerkezetét valamint kijelölik a továbbfejlődés irányát jelentő Digitális Magyar Vízjel Adatbank jövőbeli tartalmát.
Az első magyarországi papíremlék 1310-ből maradt fenn, amelyet a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményében a Diplomatikai Levéltár őriz. Ezt a papíroklevelet Gentilis de Monteflorum pápai követ írta a pozsonyi várban, Károly Róbert királyi udvarában.
Az első magyar papírtörténeti tárgyú írást Sperfogel Konrád lőcsei bíró Diárium című, 758 oldalas városi krónikájában olvashatjuk. Az 1516-1537 között vezetett napló 1530-as évében feljegyezte első magyar papírmalmunk, LŐCSE leégésének hiteles történetét. Ezzel lezárult a magyarországi papírhasználat első 200 éve, amely alatt kizárólag külföldi készítésű vízjeles papírokat használtunk, és megkezdődött az önálló magyar papír- és vízjelkészítés kora, amely ma már 500 éves múlttal rendelkezik.
Az első magyar papírkereskedőkről szóló híradás 1542-ből származik. Pozsonyi, pesti, debreceni és szikszói papírkereskedők tevékenységét és nevét örökíti meg.
Az első papírmalom alapítási engedélyt Erdélyben Brassó városa adta ki 1546-ban Hans Fuchs ötvös, kereskedő, Johann Benkner főbíró, kereskedő és Hans Früe papírkészítőmester részére, az első magánalapítású magyar papírmalom, VIDOMBÁK (Brassó-1.) felépítésére.
Az első, papírmalom működtetésére kiadott királyi privilégiumot a Felvidéken Spillenberg Sámuel TEPLIC papírmalom alapítója nyerte el 1615-ben.
Az első magyar papírmalom leírás, a fejedelmi GÖRGÉNY papírmalom leltára, 1665 körül készült el, és a görgényi uradalom csonka urbáriumában maradt fenn.
Az első papírkereskedelmi tárgyú tudósítás Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) nemzetközi hírű magyar betűmetsző és nyomdász 1698-ban megjelent munkájából ismert. Ebben beszámol nyomdájának papírbeszerzési nehézségeiről, a különféle papírmalmokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatairól és papírmalom alapítási kudarcairól is.
Az első magyar papírmalom lista Miller Jakab Ferdinánd (Schedium) nevéhez fűződik. A Nagyváradon 1793-ban megjelent írásban számba vette a korabeli magyar papírmalmokat.
Az első vármegyei szintű papírtörténeti munkát Bartolomaeides László (1739-1825) lelkész, történetíró készítette el 1806-ban. Írásában a Gömör vármegyei papírmalmokról és a korabeli papírkészítésről számolt be.
A rendszeres magyar vízjelkutatás a XIX. század elején indult útjára és immár 200 éves múltra tekinthet vissza.
A papírmalmok számára a vízjel-évszámok kötelező használatát az erdélyi főhatóság, a Gubernium 1808-ban rendelte el Erdélyben. Ez volt az első eredményes hatósági kezdeményezés a papírhamisítások megakadályozására és a hivatalos iratok vízjel-keltezésének bevezetésére.
Az első magyar papírgyár Fiuméban létesült 1827-ben. Ezt követően a nagyobb papírmalmok egy részét is felszerelték papírgépekkel és hamarosan megjelentek az első géppapír-vízjelek is.
Az első magyar szisztematikus vízjelgyűjtő és vízjelrajzoló Kemény József gróf (1795-1855) erdélyi történetíró, akadémikus volt. Ő elsősorban az erdélyi vízjelek összegyűjtését tűzte ki célul. Ezek közül sokat felkutatott és sajátkezűleg le is rajzolt. Vízjelrajz-gyűjteményének felállítását 1835-ben kezdte el. Ennek eredményeként született meg 1844-ben az első magyar filigranológiai tárgyú illusztrált cikk. A Kurz Magazinban 18, Erdélyben előkerült vízjel rajzát közölte. Három kötetes, nagyszabású vízjel katalogizáló munkáját 1845-ben fejezte be, ekkor készült el az első magyar kéziratos vízjelrajzkatalógus, amely 800 vízjel rajzát tartalmazza.
Az első magyar nyelvű vízjelgyűjtemény leírás Myskovszky Viktor (1838-1909) építész, műtörténész, akadémikus nevéhez fűződik. Saját, 92 darabos, külföldi és magyar vízjeles papírból álló gyűjteményét 1871-es cikkében ismertette. Ugyanebben az évben Lehocky Tivadar (1830-1915) vízjelkutató és vízjelgyűjtő az államilag támogatott magyar vízjelkutatás megindulásáról tudósított.
A magyar vízjelgyűjtés eredményeiről szóló első cikket Thallóczy Lajos (1856-1916) történész, akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat elnöke írta 1878-ban. A magyar filigranológiának ekkor már számos kutatója és komoly irodalma volt.
A vízjel 1900-ban vált Magyarországon ipari védjeggyé, amikor a 12 legnagyobb magyar papírgyár vízjel-védjegyeit lajstromba vették és a hazai vízjel-védjegyes papírok használatát elrendelték.
Az első nyomtatott magyar vízjelrajz-katalógust Szőnyi Ignác László levéltáros jelentette meg 1908-ban. Ebben 223, XIV. századi vízjel rajzát és leírását közölte.
Dr. Todoreszku Gyula (1866-1919) bibliofil könyvgyűjtő Akantisz Viktor festő- és grafikusművésszel együtt 1910-ben fogott bele régi magyar könyvek és kéziratok vízjeleinek gyűjtésébe és lerajzolásába. Kilenc évig tartó közös munkájuk eredménye a mintegy 1000 vízjel rekonstrukciós rajzát tartalmazó első magyar kéziratos vízjelrajz-kártyakatalógus, amelyet dr. Todoreszku Gyula özvegye ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1919-ben.
A XX. századi magyar papírtörténet és vízjelkutatás alapjainak lerakását Bogdán István (1922-2001) levéltáros, könyvtáros, papírtörténész 1955-ben kezdte meg, és aktív korszakában 1998-ig mintegy 6800 nyomtatott oldalnyi szakanyagot alkotott. Az első összefoglaló jellegű magyar papírtörténeti könyv is az ő tollából jelent meg 1963-ban, A magyarországi papíripar története 1530-1900 címen.
Varga Nándor Lajos (1895-1978) grafikusművész két kötetes művészi vízjelrajz-metszet könyve 1970-ben látott napvilágot.
A magyar papírtörténet széles körű, kiterjedt kutatása 1980-ban kezdődött meg. Ekkor több mint 40, különböző szakterületet kutató szakíró vett részt a munkában.
A Magyar Vízjel Adatbank (MVA) létrehozása és a magyar tudományos filigranológia terminológiájának kidolgozása 1995-ben kezdődött meg. Az MVA mára több mint 23 ezer rekonstruált európai és magyar vízjel minden fontos adatát és pontos rajzát rögzítő, rendszerezett adatlapot tartalmaz.
A magyar vízjelkutatók tudományos folyóiratát, a Magyar Vízjelet 2003-ban alapította a GRAFON Kiadó. Azóta több mint 700 oldalnyi filigranológiai tárgyú tudományos közlemény jelent meg.
A Magyar Vízjel Adatbank digitális változatának, a Digitális Magyar Vízjel Adatbanknak (DMVA) a kidolgozása 2005-ben kezdődött el. A programot 2008-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogatta.
A XXI. századi magyar papír- és vízjelkutatás szervezeti kereteit biztosító Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság (MAPAVIT) 2008. év elején alakult meg. Alapvető céljai között szerepel a magyar papírmalmok és papírgyárak történetének valamint vízjeleinek szisztematikus felkutatása, megőrzése és tudományos dokumentálása, a DMVA internet elérésének megvalósítása és a Magyar Papírmúzeum felállítása. Ugyanebben az évben jelent meg a Magyar Vízjelben a Magyar filigranológiai bibliográfia, amely a magyar papír- és vízjeltörténet napjainkig megjelent szakirodalmi munkáit gyűjtötte össze.
2010. a magyar papírhasználat kezdetének és a magyar papíralapú történelemnek a 700 éves évfordulója. Ebből az alkalomból a MAPAVIT több neves hazai intézménnyel együttműködve Hét évszázad papírtitkai címmel, 2010. április 9-én nyíló Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Kiállítást, majd május elején háromnapos Kongresszust rendez a Budavári Palota F épületében.
A magyar papírhasználat hét évszázados történetének áttekintése céljából új on-line filigranológiai sorozatot indítunk. Ennek keretében bemutatásra kerül a Digitális Magyar Vízjel Adatbankban őrzött számos ritka és különleges magyarországi vízjelemlék.