Pelbárt Jenő – Trostovszky Gabriella
A latin kereszt – crux latina – sokféle alakban bukkan fel az európai vízjelek között. Itáliából származó, korai papírokleveleinkben gyakran előfordulnak különféle méretű és eltérő rajzolatú példányai. Nagymartoni Pál országbíró itt látható papíroklevelének vízjele is ezt a keresztény jelképet ábrázolja. A kisméretű, merített papír átnézetében latin kereszttel kettévágott két kör vízjelmotívumot fedezhetünk fel.
Magyar Országos Levéltár – DL 2388
Az 1345. május 10-én kelt oklevélből Nagymartoni Pál két család – Miklós fia György és rokonai, valamint István fia Péter családja – birtokperében hozott ítéletét ismerhetjük meg.
A már hosszú ideje folyó perben mindketten maguknak követeltek egy bizonyos Iwahun birtokot, mely a mai Vas megyében fekvő Velemér község közelében helyezkedett el. A felek számos oklevéllel és tanúvallomással támasztották alá a maguk igazát, és rendületlenül hangoztatták, hogy a birtok az ő családjuk tulajdona. Így tehát, mivel a vitát máshogy nem lehetett eldönteni, az országbíró perdöntő eskü letételét rendelte el. Az esküt Miklós fia Györgynek kilenc nemessel együtt kellett letennie a király megbízottai és a vasvári káptalan által kiküldött tanú, valamint a perbeli ellenfelek jelenlétében. Pál országbíró azt is feltételül szabta, hogy az eskütársak közül kettő a szomszédok közül kerüljön ki.
Az oklevél kibocsátója, Nagymartoni Pál 1328-1349 között töltötte be az országbírói tisztséget, amely a nádor után a legfontosabb világi méltóság volt. A papír oklevél hátlapjára nyomott hivatali pecsétjének csak nyomai maradtak meg, de így is kivehető rajta a családi címer ábrája: kiterjesztett szárnyú sas. Nagymartoni Pál ősei Imre király idejében Katalóniából jöttek Magyarországra, és beolvadtak a magyar arisztokráciába. Az országbíró sasos címert ábrázoló függőpecsétje 2009. november 29-ig a Magyar Nemzeti Múzeum Királylányok messzi földről című kiállításán tekinthető meg.
Az oklevél részletes leírását és eredeti méretű képét a Collectio Diplomatica Hungarica adattárában tekintheti meg.
 | A vizsgált papíroklevél viszonylag nagyméretű vízjel-változatának rajzi érdekessége az, hogy a két kör nem ér össze, hanem 12 mm-es spáciummal követi egymást. A kereszt függőleges szára nem teljesen egyenes, hanem felfelé enyhén jobbra ívelt, lenn pedig a talpponthoz zár. A vízjel befoglaló mérete (a köré írható téglalap): 25 × 115 mm. A vízjel-szimbolika ezt a formaváltozatot a későbbi kettős kereszt-vízjelek előképének tekinti. A merítőszita bordázatának erőteljes átnézeti nyomai - a korai merített papírokra jellemző - vaskos és széles térközű huzalozást mutatják. A keskeny főbordák 54 mm-es térközökkel követik egymást. A függőleges irányú vízjelet két főborda közé, középre szerelték az ív jobb oldalán, a felső papírszél közelében. Ma Genovában őrzik azt az 1297-ből származó dokumentumot, melyen az első latin keresztet ábrázoló vízjel látható. A genovai alakváltozatnál a két kör teljesen összeér és mérete a magyarországi oklevélen lévőnél jóval kisebb. Digitális Magyar Vízjel Adatbank száma: DMVA 12969 |
